BEMUTATTÁK A KARCAG CYCLING TEAM-ET

Új szakosztállyal ismerkedhettek meg a karcagiak, de a hazai és a nemzetközi kerékpár-sport is. Hivatalosan is bemutatták a Karcag Cycling Team-et, amelynek első komoly megmérettetése az országúti magyar bajnokság.

Történelmi kör a Sámándob körül. Hivatalosan is bemutatkozott a magyar kerékpár- sport legújabb csapata, a Karcag Cycling Team.

F. KOVÁCS SÁNDOR, országgyűlési képviselő Fidesz- KDNP:
-Minden komolyan vehető fővárosnak, így a Nagykunság fővárosának is van egy kerékpáros- csapata. Úgy, mint Kazahsztánban Asztanának is van egy csapata. Úgyhogy még nem mérjük össze teljesen magunkat, de a nyár folyamán a mi csapatunk remélhetőleg azért méltó ellenfele lesz a másik főváros, az Asztana csapatának.

A csapat tagjai: Hrenkó Norbert, Kárpáti Bálint, Móré-Gosselin Olivier, Nagy Bendegúz, Oláh Zsombor, Pisók Zalán, Solymosi MártonésTúri Dániel és Filutás Viktor kétszeres országúti magyar bajnok.

FILUTÁS VIKTOR:
-Én bízom benne, hogy idén a bajnokságon jól fogunk szerepelni, mert nyilván az nekünk, egy kisebb csapatnak az egy fő cél. Egy amatőr csapatként jól szerepelni egy magyar bajnokságon.

A legújabb karcagi szakosztály szeretne külföldi csapatokban tekerő bringásokat hazacsábítani, emellett az ifjúsági korosztályból kiöregedő tehetséges sportolóknak is lehetőséget adni.

PISÓK ISTVÁN, szakosztályvezető:
-Nem az a művészet, hogy nagy pénzből csinálni jó csapatot, hanem kis pénzből csinálni nagyon jó csapatot. Az a művészet. És azt mondom, hogy ilyen támogatottsággal- polgármester úrral, képviselő úrral, ahol nagyon szeretik ezt a sportot- nem lesz nehéz ezt elérni. Már csak az hiányzik, hogy a versenyzők tegyenek oda mindent magukért. Hogy minél szebben és jobban hozzák nekünk ezeket a gyönyörű sikereket. Elvigyék Karcag városnak a hírnevét, nem csak itt, hanem Szerbiába, Romániába, vagy Szlovákiába. És egyszer csak megjelenik egy ilyen karcagi csapat és féljenek tőle, a karcagi csapattól!

A csapat már túl is van első közös edzőtáborozásán. Az együttműködés jelen állás szerint egy évre szól, de mindenki biztos abban, hogy ennél hosszabb lesz a társulás.

SZEPESI TIBOR, polgármester:
-Én biztos vagyok abban és bízom benne, hogy nem egy évre szól, hanem hosszú távra és azok a fiatalok, akik itt mellettünk ülnek, még nagyon sok szép eredményt fognak elérni a magyar kerékpár- sportnak, Karcag Cycling csapatának és hát bízom abban, hogy a magyar kerékpár- sportnak is.

Karcagon minden adott a biztonságos kerékpározáshoz. De ahhoz is, hogy a kerekezés ne csak szabadidő-sport, iskolába- munkába járási forma, hanem versenysport is legyen.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.