Folytatódik az adócsökkentés

A kormány adócsökkentési politikája a koronavírus-válságban is folytatódik: a kisvállalati adó (kiva) mértéke január 1-től 1 százalékponttal, 11 százalékra csökkent, így 2021-től a kivával még nagyobb adóelőny érhető el.

 

A kiva keretszabályozása is kedvezőbbé vált, ugyanis a belépési értékhatár 1 milliárd forintról 3 milliárd forintra, a bennmaradási értékhatár pedig 3 milliárd forintról 6 milliárd forintra emelkedett.
Az adócsökkentés és a PM tavaly év végi tájékoztatási akciója eredményes volt: 2020 decemberében 12 ezer cég jelentette be, hogy 2021. január 1-től a kivát szeretné alkalmazni, így az újonnan jelentkezőkkel együtt már több mint 60 ezren élnek a kiva lehetőségével.
A kisvállalati adó az Európai Unió legversenyképesebb adófajtája, amellyel a vállalkozások által megtakarított közteher nagysága is jelentős: tavaly év végégig a kivát választó cégek 185 milliárd forint adót spóroltak meg, ez az összeg pedig idén tovább emelkedhet.


Ez az adófajta rendkívül rugalmas. Példaként említette, ha ma egy cég úgy dönt, hogy áttérne a kivára és ezt jelzi az adóhatóságnak, akkor február 1-től már kivásként adózhat.


Azoknak a vállalkozásoknak lehet a kiva a legjobb választás, ahol látszik, hogy idén a bértömeg nagyobb lesz a nyereségnél vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét. A vállalkozásokat a PM kiva kalkulátora is segíti a döntésben.
Közölte, nyáron már a vállalkozások egyik legbonyolultabb bevallását az áfa-bevallást is a tervezet kiajánlásával segíti az adóhivatal, mindez évente mintegy 500 ezer vállalkozásnak hoz jelentős könnyebbséget. A júliusi havi áfabevallási tervezetet készíti el először a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezáltal az unióban Magyarország az elsők között nyújt áfabevallás kiajánlási szolgáltatást a vállalkozásoknak.
További könnyítésekkel számolhatnak a kis- és közepes vállalkozások (kkv): a kezdő vállalkozások speciális, személyre szabott segítségnyújtási időszaka, az úgynevezett mentorálás az eddigi hat hónapról, egy évre nő.

A kkv-k beruházásainak, fejlesztéseinek támogatásáról szólva a, hogy még kedvezőbbé váltak a beruházási értékhatárok, a fejlesztési adókedvezményt a kisvállalkozások már 200 millió forintos, a középvállalkozások pedig akár 300 millió forintos beruházásnál is igénybe vehetik. Másrészt a fejlesztési tartalék összegét az eddigi 50 százalékos értékhatár helyett a nyereség teljes összegéig leírhatják az adózók, így a beruházásra félretett profit után nem kell adót fizetni.
A koronavírus-válságra az egyik legjobb válasz az adócsökkentés, és a gazdasági döntések meghozatalakor ezt mindig szem előtt tartja a kormány.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek