CIPŐT CSERÉLT

Január 1-én egy tiszasülyi ingatlanból 7 millió forintot lopott el egy ismeretlen, aki távozáskor felvette a sértett csizmáját, és saját saras lábbelijét a helyszínen hagyta.

Egy tiszasülyi nő tett bejelentést a rendőrségre 2024. január 1-én. Elmondta, hogy 10-13 óra között ismeretlen bement az ingatlana udvarára. A kazánházban megtalálta a lakáskulcsot, majd így bejutva a házból több mint 7 millió forintot, egy arany karláncot, egy pár női bakancsot és egy pár női cipőt lopott. A sértett elmondta, hogy mikor hazaért, furcsa volt számára, hogy a bejárati ajtó mellett egy idegen, saras női csizmát talált. A szekrények fiókjai sem úgy voltak, ahogy azokat hagyta. Ekkor már tudta, hogy valaki járt a házban. Gyanúja beigazolódott, amikor tudatosult benne, hogy elvitték a megtakarított pénzét.

Az ingatlanra felszerelt kamerák felvételeit elemezve a szolnoki rendőrök látókörébe került egy kőteleki lakos, akit január 2-án előállítottak a rendőrkapitányságra. Lakásán a rendőrök közel 4,5 millió forintot, a sértett kapujának kulcsát, valamint a lopásból származó arany karláncot és 2 pár cipőt megtaláltak és lefoglaltak.

A 19 éves fiatal lányt lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.