„Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom ki vagy!” c. pályázati projekt

A Nemzeti Tehetség Program keretében


„Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom ki vagy!”
c. pályázati projekt megvalósulása a Madarász Imre Egyesített Óvoda, Jókai úti óvodájában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, „A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatása” című,NTP-OTKP-19-0096 pályázati azonosító számon szereplő „Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom ki vagy!”elnevezésű nyertes pályázat 2019. október 1. és 2020. december 31. között valósult meg a Madarász Imre Egyesített Óvoda, Jókai úti óvodájában.

A nyertes pályázat megvalósításához nyújtott támogatás: 700.000 Ft.

A pályázati programban az óvoda „Dúdoló” zenei tehetségműhelye vett részt 10 gyermekkel, Molnárné Győri Erika tehetséggondozó óvodapedagógus vezetésével.

A 30 órás program célja a zenei tehetségek felkutatása, fejlesztése. A szülőkkel, közvetlen zenei környezetben való közös szabadidős és lazító programok megvalósítása, melyek által a szülők is átélhetik, érezhetik a zene jótékony, és sokoldalú hatását.
A magyar népi játékok megismertetésével betekintést nyerhettek néphagyományainkba, helyi kulturális értékeinkbe. A karcagi származású dalok, mondókák, dalos játékok, a komplex feldolgozás része, a népi hangszerek, néptánc megismertetésével, változatos zenei képesség, - és készségfejlesztés összekapcsolásával. Olyan zenei anyagot választottam, mely csak „tiszta forrás”-ból ered, ami zenei ízlésvilágukat formálja gyermekeinken át családjaik körében.
A hagyományok felidézését követően közös lazító programok színesítették a projektet. Az élményszerzés során megismerkedhettek városunk népi mestereivel, Tyukodi László népi faszobrásszal, aki bátran motiválta a gyermekeket ennek a művészeti ág kipróbálásában. Felesége Tyukodi Lászlóné, gyöngy ékszerkészítő, csuhéfonó, hímző, a csuhéfonás fortélyait mutatta be. A Bene tanyán, a tanyán élő emberekkel, tanyasi élet szokásaikról. Betekintést nyerhettek a Györffy István Nagykun Múzeum állandó kiállítására.
A Húsvétra hangolódva munkadélutánt szerveztünk a szülőkkel, ahol régi hagyományos módszereket felelevenítve festettük meg a tojásokat.
A közös programok megélésével az összetartozás élménye, az érzelmi gazdagság mindenki számára erősödött.

Gulyás Ferencné
intézményvezető

 

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.