Gyopáros Alpár: a kormány 2019 óta ezermilliárd forint értékben fejlesztette a magyarországi kistelepüléseket

A kormány 2019 óta ezermilliárd forint értékben fejlesztette a magyarországi kistelepüléseket - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Halmajon

Gyopáros Alpár hozzátette, a négy év alatt négyszáz iskolaépületet és száz iskolai tornatermet újítottak fel, valamint háromezer óvodai fejlesztést hajtottak végre több mint 40 milliárd forint értékben.

Kiemelte, ennek következtében a falvak döntő részében ma magasabb a gyermekvállalási hajlandóság, mint a városokban. Emellett a fejlesztések eredménye az is, hogy a falvakban nő a népességszám, bár sajnálatos módon a többi településtípuson még mindig csökken - mondta.

A kormánybiztos hangsúlyozta, ez azt mutatja, hogy a falvak fejlesztésével jó úton jár a kormány, hiszen a többi között iskola- és óvodaépületeket, orvosi rendelőket újítanak fel, valamint utakat, járdákat és kerékpárutakat építenek.

Gyopáros Alpár kijelentette, szükség van a vidék és a falvak megerősítésére és fejlesztésére, valamint az ott élő emberek életminőségének javítására, növelve ezáltal a falvak népességmegtartó erejét.

Úgy fogalmazott, miután 2010-ben visszarántották "a katasztrófa széléről az országot", a 2014-es időszaktól elindították a megyei jogú városokat, majd 2018-ban a kistelepülések fejlesztését célzó Magyar falu programot.

A kormánybiztos leszögezte, a kormány addig folytatja a programot, amíg fel nem újítanak minden intézményt, meg nem építenek minden hiányzó intézményt, el nem indítanak minden hiányzó szolgáltatást és minden utat és járdát "járhatóvá" nem tesznek.

Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott, a szerencsi tankerületben gyakorlatilag nincs olyan iskola, ahol ne történt volna valamilyen fejlesztés. Hozzátette, a Magyar falu programon belül mintegy 200 millió forintot nyert el a tankerület, és kilenc településen hajtott végre fejlesztést.

A politikus elmondta, a Magyar falu programban Halmajon a többi között új bölcsőde épült és óvoda újult meg. A térség elmúlt időszakban történt fejlesztései, mint amilyen az M30-as autópálya megépítése is volt, az egész Hernád mentét "kinyitotta" a világ előtt - tette hozzá.

Tóth József (Fidesz-KDNP), Halmaj polgármestere ismertette, településszinten tíz projekt valósult meg a Magyar falu programban az elmúlt négy évben csaknem 130 millió forintból. Utakat újítottak fel, játszóteret alakítottak ki és telkeket közművesítettek, a református egyházközség pedig megújította közösségi terét - mondta.

Takács János, a Halmaji Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója elmondta, a Magyar falu program keretében 19,5 millió forintból újíthatták fel az intézmény belsejét, emellett az iskolai alapítvány további kétmillió forintot kapott sportfelszerelések beszerzésére.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek