Sajtóközlemény

Ütemterv szerint halad a vízügyi infrastruktúra fejlesztése a Tisza-völgyben

Befejezéséhez közeledik a vízügyi infrastruktúra fejlesztését szolgáló projekt. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciumában, az Európai Unió és a Magyar Állam 5,6 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával.megvalósuló beruházás során átépülnek 50-60 éves védelmi központok, új raktárak létesülnek, megtörténik egy szivattyútelep rekonstrukciója, továbbá mintegy 48 kilométer hosszan az árvízvédelmi töltések állékonyságának javítására is kiemelt figyelmet szentelnek.

Az „Ágazati infrastruktúra fejlesztése” című, KEHOP-1.4.0-15-2022-00032 azonosító számú projekt a vízügyi infrastruktúra fejlesztése révén közvetlenül, illetve közvetetten járul hozzá az árvízi biztonság növeléséhez a Tisza-völgyben. A beruházás része az Apavára védelmi központ átépítése, a karcagi gépszín építése, a Gástyás II. szivattyútelep rekonstrukciója és reverzibilissé tétele, a szolnoki, tiszaligeti védelmi központ átépítése, a Hosszúfok II. szivattyútelepen, valamint a szolnoki Védelmi Osztag telepen raktárak építése, s nem utolsósorban árvízvédelmi töltések helyzeti állékonyságának javítása. Utóbbi az árvizek alatt tapasztalt jelenségek megszüntetése, illetve a szükséges ideiglenes védekezési beavatkozások megelőző célú kiépítése miatt indokolt.

A fejlesztéssel érintett szakaszok hossza mintegy 48 km, ezek egy részén az árvízvédelmi töltés helyzeti állékonyságának javítását a mentett oldali töltéselőtér leterhelésével, máshol a nyúlgátat kiváltó vízoldali agyagpadka építésével tervezzük. A vízoldali agyagpadkát pályaszerkezet támasztja meg, amely járulékos haszonként az árvízvédelmi fővédvonal megközelíthetőségét is javítja.

A KÖTIVIZIG Karcagi szakaszmérnökségét érintően zajlik az Apavára új védelmi központ és a karcagi gépszín építése, valamint a Gástyás II. szivattyútelep rekonstrukciója, ami magába foglalja a jelenleg dízelként üzemelő telep elektromosítását is. Ezzel jelentősen nő a belvízi biztonság, továbbá a nyomócsőhálózat átalakításával a Gástyási öntözőcsatorna kapacitása.

A szolnoki Védelmi Osztag telep kiemelten fontos logisztikai bázis, ahol a KÖTIVIZIG védelmi anyagokon és gépeken kívül az országos védelmi készlet jelentős hányadát is tárolják, egy részét jelenleg sajnos nem optimális körülmények között. Ezért itt új raktárépületek létesülnek, amelyek révén lehetővé válik a védelmi gépek és eszközök szakszerű tárolása, állaguk megóvása. Ugyancsak a védelmi gépek és eszközök állagmegőrzését biztosító szakszerű tárolása a célja a KÖVIZIG működési területén lévő Hosszúfok II. szivattyútelepen felépített csarnoknak, ami hosszú távon megoldja a hordozható szivattyúk elhelyezési gondjait.

A projekt része a KÖTIVIZIG Szolnoki Szakaszmérnökség területén található, a ’70-es években épült tiszaligeti árvízvédelmi központ felújítása és átalakítása is, mely jelentősen hozzájárul a védekezés hatékonyságához azzal, hogy biztosíthatóvá válik a munkában résztvevő szakemberek elszállásolása.

A projekt fizikai befejezésének tervezett dátuma: 2023. november 30.
További információ kérhető: Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Tel: +36-56/501-900, E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A projekt honlapja: aginfra.ovf.hu

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek