Take That-koncert Magyarországon először

Először ad koncertet Magyarországon a Take That. A kilencvenes évek elejének legsikeresebb brit fiúcsapata a nagy slágerek mellett novemberben megjelenő új albumáról is játszik 2024. július 3-án a Budapest Parkban.

A jelenleg trió felállásban működő együttes, amelyben korábban Robbie Williams is szerepelt, This Life című friss korongját előbb brit, majd európai turné keretében mutatja be - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A Take That 1989-ben alakul Manchesterben, az eredeti tagok között Gary Barlow, Howard Donald, Mark Owen, Jason Orange és Robbie Williams volt. Első lemezük 1992-ben jelent meg Take That & Party címmel, és a brit albumeladási listákon a második helyig jutott.

A folytatás alig több mint egy évvel később érkezett: az Everything Changes című anyag már az első helyig jutott az Egyesült Királyságban, és a nemzetközi ismertséget is meghozta a csapat számára, világszerte több mint hárommillió példány kelt el belőle. Az 1995-ös Nobody Else-en olyan nagy slágerek kaptak helyet, mint a Back for Good, a Sure vagy a Never Forget, és az album tizenegy országban vezette az eladási listákat. Ugyanebben az évben Robbie Williams kivált a formációból, majd a sikerek csúcsán, 1996 februárjában a Take That bejelentette feloszlását.

Csaknem egy évtized elteltével az immár négyfős Take That bejelentette, hogy 2006-ban újra turnéra indul. A visszatérő, Beautiful World című lemez ismét a brit eladási listák élén debütált, és az Egyesült Királyság minden idők legnépszerűbb albumainak listáján is előkelő helyet szerzett magának. A Take That lett az első együttes, amely ugyanazon a héten vezette a brit hivatalos kislemez- és albumlistát, valamint az élen végzett a rádiós játszási listákon is. A nagy sikerek és a masszív turnék mellett 2008-ban jelent meg a The Circus című album, amely újból szinte minden brit listát meghódított, a turnéra pedig azonnal elkapkodták a jegyeket a rajongók.

2010-ben váratlan fordulatként megjelent a Shame című új dal, amelyet Gary Barlow és Robbie Williams közösen írt - a páros 1995 óta nem dolgozott együtt. Nem sokkal később Williams bejelentette visszatérését a csapatba, és újból az eredeti felállásban készítették el a Progress című lemezt, amely a megjelenés első napján az évszázad leggyorsabban fogyó albuma lett. A csapat a 2012-es nyári Olimpia záró ceremóniáján is fellépett.

Két évvel később Robbie Williams és Jason Orange kiszállt a zenekarból, a Take That azóta trióként működik. 2014-es III és 2017-es Wonderland című albumuk egyaránt sikeres volt; 2019-ben egy 38 állomásos turnéval ünnepelték fennállásuk harmincadik évfordulóját. A koncertsorozaton összesen 650 ezer rajongó volt kíváncsi a csapatra.

Idén novemberben jelenik meg a This Life című, kilencedik Take That-album, amelyről egy ízelítő - a Windows című dal - már megérkezett. A megjelenést egy tavaszi brit turné követi, majd a This Life - Under the Stars című európai koncertsorozat.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek