KAKASFŐZŐ FESZTIVÁL

Kegyes volt az időjárás a püspökladányi Kakasfőző Fesztivál résztvevőihez

Ragyogó napsütésben, kellemes nyári melegben mérhették össze tudásukat a főzőcsapatok, s mutathatták meg Püspökladányban a városi gyógy- és strandfürdő előtti téren kakasfőző képességeik legjavát.

A sátrak, baráti társaságok és bográcsok tengerében az érdeklődő közönség is megtalálhatta a számára kedves szórakozást: kirakodóvásár, pónilovaglás, katonai toborzás és színpadi műsorok várták az érdeklődőket a nap folyamán.

A főzőversenyen pedig mintegy harminc csapat mérette meg magát, de sor került a legjobb pálinkák mustrájára, valamint kiderült az is, hogy ki bírja legjobban a chilit.

-Ez már a nyolcadik Kakasfőző Fesztivál, az elsőt 2014-ben rendeztük meg, de ugye a pandémia közbeszólt. Változó a főzőcsapatok száma, akik különböző, változatos ételeket készítenek. Idén harminc közösség, baráti társaság, szervezet nevezett. Volt már ennél több is, meg kevesebb is– fogalmazott érdeklődésünkre Vadász Ferenc alpolgármester.

A rendezvény nevének eredetéről kérdésünkre elmondta, szerettek volna olyan gasztro tematikájú programot indítani, ami a környéken még nincs.

-Sokan érdeklődnek a fesztivál iránt, a helyi közösségek is nagyon várják, szívesen jönnek itt össze baráti társaságok. De szerencsére nem csak helyből mozgatjuk meg az embereket, hanem a járás más településeiről és a vármegye határain túlról is.


A jó kakaspörkölt titka, hogy darabokban fagyasszuk, s darabokban főzzük meg a szárnyast, valamint figyeljünk a hozzávalók arányára, vallja Berecz Lajos „Zsinka”.

A rutinos helyi főzőmestertől megtudtuk, hogy korábban tizenkilenc alkalommal volt baráti társaságából verbuválódott csapatával a karcagi birkafőző fesztiválon, ahol számtalan alkalommal ért el sikereket.

– Ez egy húszéves társaság, vannak itt most püspökladányiak, de érkeztek Gödöllőről, Budafokról és Szolnokról is, hogy velünk töltsék ezt a napot – mondta.

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió sátránál a finom illatok mellett más programlehetőség is várta az arrajárót: vérnyomásméréssel, vércukorszint-méréssel, kézművesfoglalkozással, csőrögefánkkal és házi baracklekvárral is készült a csapat. A kondérban pedig baromfi rotyogott.

– Csirkegulyást készítettünk lencsével és házi csipetkével, nemrég küldtük el a kóstolót a zsűrinek – mondta Sárközi Sándor. Hozzátette: aki eddig megkóstolta, az elégedett volt az eredménnyel. A csapat egyébként a kezdetek óta résztvevője a fesztiválnak.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek