Hétfőn mérték az idei nyár legnagyobb áramfogyasztását

Hétfőn regisztrálták az idén nyári áramfogyasztási csúcsot, de a két évvel ezelőtt mért rekordot a rendkívül meleg időjárás ellenére sem haladta meg az ország áramfogyasztása.

A tájékoztatás szerint a rendszerterhelés csúcsértéke 6626 megawatt (MW) volt hétfőn, a 19,30 és 19,45 óra közötti negyedórában.

A magyarországi áramfogyasztás az eddigi abszolút nyári rekordot 2021. június 24-én érte el, azon a napon 6940 MW-os rendszerterhelést mértek. Továbbra is jellemző ugyanakkor, hogy a téli áramfogyasztás nagyobb a nyárinál, a történelmi rekordot 2022. január 25-én regisztrálta a rendszerirányító, akkor 7396 MW volt a rendszerterhelés.

Ezen a nyáron a második legnagyobb csúcsértéket augusztus 22-én, a harmadikat pedig augusztus 23-án regisztrálta a Mavir.

Jellemzően a kánikulában a klímaberendezések használata, valamint az ipar pörgeti a fogyasztást; az ipar inkább július első feléig, majd a nyári szabadságok megkezdése miatt kevésbé dominál. Augusztus végén, a szabadságok után az ipari fogyasztás ismét emelkedik, de olyankor általában már nem szokott kánikula lenni, ebben kivétel az idei nyár - közölte a rendszerirányító.

A Mavir jelezte azt is, hogy a tavaly kialakult és jelenleg is tartó háborús, valamint energiaválság helyzet miatt a villamosenergia-fogyasztás jelentősen visszaesett az országos adatok alapján, ami megközelítőleg 8 százalékkal kisebb felhasználást jelent az eddigi éves adatok szerint. A csökkenés különböző mértékben ugyan, de az ipari és a háztartási felhasználásra is igaz.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek