MEGKEZDŐDÖTT A BERUHÁZÁS A KATOLIKUS VÁROSRÉSZEN

Szatlóczki Attila ügyvezetővel beszélgettünk a Városháza Kántor Sándor termében megrendezett nyilvános sajtótájékoztatót követően.

Hogyan halad a város legújabb európai uniós forrásból megvalósuló beruházása?

Az ügyvezető elmondta, hogy mintegy tizenhárom kilométer hosszan várható a keleti, illetve az észak-keleti részén a településnek annak a csapadékvíz-elvezető rendszernek a kiépítése, amely javarészt betonburkolattal váltva zárt betoncső, illetve nyílt TB elemes megoldással kiépített rendszert fog alkotni.

-A munkaterület átadása, valamint a beruházás a mai nappal vette kezdetét. Jelenleg a szakfelügyeleti, valamint az egyéb szükséges engedélyek beszerzése van folyamatban és ezt követi majd a gyakorlati
munka. A lakosság folyamatos és naprakész tájékoztatása kulcsfontosságú számunkra. Lényeges, hogy egy ütemben igyekszünk kivitelezni a rendszert. Ez azt jelenti, hogyha egy utcában megjelenünk, ott teljes bontás, építés és helyreállítást követően fogunk távozni. Ami esetleg a későbbi időszakra tehető, azaz aszfaltozási-és a végső burkolat-helyreállítási munkálatok, de olyan kizárt, hogy bármely ingatlan megközelíthetetlen legyen. Fő célunk, hogy minél kisebb kellemetlenséget okozva a lakóközösségnek, minél hatékonyabb munkát végezzünk-mutatott rá az ügyvezető.

Mint megtudtuk a munkálatok várható befejezése 2024 január közepe.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.