Jól kezdték a magyar csapatok a Konferencia Ligában való szereplésüket

Három győzelem mellett egy vereség a magyar csapatok mérlege.

Alashkert Jereván (örmény)-Debreceni VSC 0-1 (0-0)

Jól kezdte a mérkőzést a Debrecen, amely a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs révén már a 3. percben eltalálta a kapufát, de aztán az idő előre haladtával egyre csökkent a hajdúságiak kezdeti lendülete. A 30 Celsius fokos hőségben a játékvezető 23 perc után ivószünetet rendelt el, és a megszakítást követően mintha új erőre kapott volna az örmény együttes, amely néhány perc leforgása alatt többször is veszélyes helyzetet alakított ki a debreceni tizenhatos környékén. A kaput ugyanakkor nem sikerült eltalálnia az Alashkert brazil csatárának, egyszer pedig Ferenczi János nagyszerű becsúszó szereléssel akadályozta meg a támadót, hogy ziccerben törhessen kapura. A védőt néhány perccel később sérülés miatt viszont le kellett cserélni.

A szünet után hamar megszerezte a vezetést a magyar együttes, Loncar jól érkezett egy bal oldali beadásra, s miután nagyon üresen hagyta őt az örmény védelem, a labdaátvételt követően nagyszerűen lőtte ki a jobb alsó sarkot. A folytatásban a Debrecen a minimális előny megőrzésére törekedett, míg az Alashkert hiába erőltette a támadásokat, Megyeri Balázs kapuját nem tudta komolyan veszélyeztetni.

Kecskeméti TE-Riga FC (lett) 2-1 (0-0)

Bátran, lendületesen kezdett a Kecskemét, többször is eljutott a vendégek kapujáig, 15-20 perc után azonban kiegyenlítettebbé vált a játék. A Riga veszélyes támadásokat vezetett, két ziccere is volt, egy alkalommal csak a kapufa mentette meg a hazaiakat a góltól.

A szünet után 11-eshez jutott a magyar csapat, miután a ghánai Baba Musah a 16-oson belül fellökte a csereként beállt Meszhit. A büntetőt magabiztosan értékesítette Szuhodovszki Soma. Vezetése tudatában sem állt vissza a Kecskemét, továbbra is támadásban maradt - egy alkalommal bravúrral védett Purins -, de a lettek is többször veszélyezették Varga kapuját. A hajrában leginkább a kontrákra helyezték a hangsúlyt a hazaiak, s egy ilyen végén Pálinkás megduplázta az előnyt. Sokáig azonban nem örülhetett a népes szurkolótábor, mert a rivális egy perccel később szépített, így a Kecskemét egygólos előnnyel utazhat majd a visszavágóra.

Ferencvárosi TC-Shamrock Rovers (ír) 4-0 (2-0)

A Ferencváros nem rontott neki az ellenfelének, inkább csak a múlt heti kínos kudarchoz hasonlóan meddő mezőnyfölényben futballozott, de a támadásépítések kulcspasszai ugyanúgy rendre pontatlanok voltak, vagy fennakadtak a rivális védelmi vonalán. Ennek ellenére bő negyedóra elteltével egy hatalmas kapushibának köszönhetően - Sigér lövése egy védőről az égbe perdült, majd Mannus a kapuba hulló labda mellé ütött - vezetést szerzett a magyar bajnok. Előnyben még inkább állandósult a zöld-fehérek fölénye, s bár nagy helyzetei nem voltak, Ramirez átlövésből az első meccsén góllal tért vissza a Ferencvárosba, amelytől hat és fél éve távozott.

A második félidő újabb hazai góllal indult: az ecuadori játékos ezúttal nagyszerű beadásával előkészítőként jeleskedett, a hálóba pedig Traore fejelt. A harmadik találat tulajdonképpen eldöntötte az összecsapást, már csak a különbség volt kérdéses. Az írek a félpályát is alig tudták átlépni, minden energiájukat felemésztette a védekezés. Ennek ellenére a legnagyobb szünet ekkor telt el két gól között, 27 percet kellett várnia a közönségnek, amely aztán Traore önzetlen passza után az NB I paksi gólkirályának első ferencvárosi találatát ünnepelhette. A Shamrock majdnem azonnal válaszolni tudott, de előbb a keresztléc, majd Dibusz mentett, ezt követően a hátralévő időben rendületlenül támadott tovább a Ferencváros, de újabb gól már nem született, így a két csapat első felvonása épp úgy 4-0-s hazai sikerrel zárult a Groupama Arénában, mint egy évvel ezelőtt.

"Kicsit feszülten kezdtünk, nem mindig találtuk a helyünket. Később viszont már kontrolláltuk a meccset, sőt, domináltunk, mellé pedig jöttek a gólok is. A második félidőt góllal kezdtük, ez megtörte az íreket, így volt lehetőségünk még nagyobb különbséggel nyerni. Most fontos, hogy két lábbal a földön maradjunk és szerények legyünk" - mondta Máté Csaba vezetőedző, aki az MTI kérdésére úgy reagált, elégedett az eredménnyel. "Ez egy komoly előny. Bár nem dőlt el a párharc, nagy lépést tettünk a továbbjutás felé".

A kispadon Sztanyiszlav Csercseszovot váltó szakember szerint hasonló volt a forgatókönyv az egy évvel ezelőtti meccshez, noha a rivális ezúttal kicsit kompaktabban játszott.

"Jól kezdtük a mérkőzést, volt két helyzetünk is, aztán viszont átengedtük a labdabirtoklást az ellenfelünknek, a bekapott gólokat pedig nagy hibák előzték meg, ezek pedig ezen a szinten megbosszulják magukat. A félidő utáni harmadik gól végleg lezárta a találkozót" - értékelt Stephen Bradley, a Shamrock Rovers szakembere, aki szerint tavaly akár négygólosnál is nagyobb lehetett volna a különbség, most viszont ezt nem érezte.

NK Osijek (horvát)-Zalaegerszeg 1-0 (0-0)

A meccs elején nagy fölényben játszottak az eszékiek, szinte csak náluk volt a labda, de a legnagyobb helyzeteik az első félidő hajrájában alakultak ki: előbb Darko Nejasmic, majd Kristijan Lovric találta el a kapufát. A túloldalon Szalay Szabolcs szabadrúgása volt veszélyes, de csapatának szerencsére is szüksége volt, hogy gól nélküli állással mehessen a szünetre.

A második felvonásban több kisebb-nagyobb helyzet adódott mindkét oldalon, bár a horvátok ekkor is fölényben futballoztak, de már jóval kiegyenlítettebb volt a játék, mint a szünet előtt. A legkomolyabb lehetőség a 82. percben adódott a ZTE előtt, de Németh Dániel nem járt sikerrel. Sokáig úgy tűnt, gól nélkül zárul a találkozó, ám az argentin Ramón Miérez a 91. percben közvetlen közelről a hálóba fejelt, így az eszékiek kerültek előnybe.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.