PERCEKEN MÚLT AZ ÉLETÜK

Csak perceken múlt egy hattagú család élete, amikor kigyulladt a házuk Szolnokon.

A villanyóránál keletkezett a tűz, az emeleten látni is alig lehetett a füsttől, a tető jó része leégett, a ház lakhatatlanná vált. A család épségben kijutott, de mindenük odaveszett a lángok között, segítségre van szükségük, hogy fel tudják újítani a házat.
Pillanatok alatt már a tetőt nyaldosták a lángok a szolnoki, Perczel Mór utcai családi háznál pénteken. A szülők a négy gyermekükkel még időben kimenekültek, de az épület lakhatatlanná vált. Holhos Sándor az édesapa elmesélte, mi történt.

-Leégett a ház – foglalta össze röviden, amikor a péntek esti történtekről kérdeztem. – Este elment az áram a házban. Volt már ilyen, rossz idő esetén többször is előfordult, így nem gyanakodtunk semmire. A legkisebb lányom kelt fel és mondta, hogy nagyon sötét van. A feleségem kinézett, látta, hogy kintről nagy fény jön be, kiszaladt megnézni, mi a helyzet. A villanyóra, ami kívül van a ház falánál az konkrétan lángolt. Rögtön szólt, hogy ég a villanyóra, kirohantam hívtam a 112-öt és mondtam a feleségemnek, hogy a gyerekeket azonnal hozza ki a házból. Nem sokon múlt, de szerencsére épségben kiért mindenki – mesélte el a történteket.

A legnagyobb segítség az anyagi támogatás volna a felújításhoz, a ház rendbetételéhez, mert magunktól nem tudjuk megcsinálni

Amennyiben teheti, utalással is segítheti a családot!
Bankszámlaszám: 12053005-01100638-00100008 (Holhos Sándor)

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek