EMELTE A TÉTET

Tizenkilencre lapot húzott egy csépai férfi, de számításai nem jöttek be. Először csak engedély nélkül használta ismerőse autóját, de pár nap múlva már el is lopott egy kocsit, melyet értékesített.

A tolvajt a kunszentmártoni rendőrök őrizetbe vették.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele és kétrendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást azzal a 22 éves csépai férfival szemben, aki jogtalanul használta ismerőse kocsiját, ellopta a laptopját és egy másik házból szerszámgépeket tulajdonított el.

Egy kunszentmártoni lakos 2023. július 19-én késő délután tett bejelentést a rendőrkapitányságra, miszerint július 15–19. között csépai ingatlanja udvaráról valaki eltulajdonította 400 000 forint értékű személygépkocsiját. A rendőrök több nyomozati cselekményt is foganatosítottak, majd a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelését követően arra jutottak, hogy ezzel a bűncselekménnyel is a 22 éves csépai férfi gyanúsítható, azonban ennél az esetnél volt egy bűntársa is. A rendőrök 2023. július 20-án mindkettőjüket előállították a rendőrkapitányságra, és gépjárműlopás elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Vallomásuk alapján a nyomozók megállapították, hogy a fiatalabb tervelte ki a lopást, és még el sem vitték a kocsit, de azt már el is adta egy tiszaföldvári lakosnak. A lopott kocsival a vevőhöz hajtottak, majd átadták a szerzeményt. A kiváló együttműködés jegyében a cibakházi polgárőrök jelzését követően a rendőrök a lopott járművet megtalálták és lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának.

Az így már négyrendbeli bűncselekménnyel gyanúsítható terheltet a nyomozó hatóság őrizetbe vette, és előterjesztést tettek letartóztatására.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek