Szellőztetéskor, vagy a ház, lakás résein, redőnytokjain át jut a lakásba legfőképp, de a házak padlásterét is megszállhatják. A poloskainvázió a hideg beálltáig tart, ami még igen mesze van.

A poloskák ellen is lehet védekezni, és még csak nem is kell vegyszerek és egyéb rovarirtókhoz nyúlnunk, ennél sokkal egyszerűbb módon is távol tarthatjuk őket.
Hajdú Csilla karcagi szakember ismertette, a nagy számú, a lakásokba is "beköltöző", büdös rovarok az emberre nem veszélyesek, ugyanakkor több mint százféle növényben, azok bimbójában, virágában és termésében kárt okoznak.

Magyarországon elsősorban a zöldségféléket károsítják, azok közül is a paprikát és a paradicsomot, de támadják a gyümölcsöket is, többek között az almát, a körtét és a szőlőt is. A kártétel miatt a termés értékesíthetetlenné válik.

Hozzátette, hogy a haszonnövényi kártétellel szemben rovarölő-szerekkel lehet védekezni, de ebben az esetben figyelembe kell venni az élelmezés-egészségügyi várakozási időt.

Ahogyan az időjárás hűvösebbre fordul, a rovarok védett helyet keresnek, és így a lakásokban is megjelennek. Ez ellen szúnyoghálóval lehet védekezni, emellett a szakértő azt javasolja, hogy a hűvösebb időszak közeledtével tartsák zárva az ajtókat és ablakokat.

A térségünkben is elterjedt zöld vándorpoloska 2002-től, az ázsiai márványos poloska pedig 2013-tól jelent meg. Magyarországi megjelenésük hátterében valószínűleg a globális kereskedelem, elterjedésük mögött pedig a klímaváltozás áll. Az évenkénti szaporodás és kártétel nagyságát elsősorban a tavaszi és a nyári hőmérséklet határozza meg, az átlagosnál melegebb és szárazabb időjárás kifejezetten kedvez tömegszaporodásuknak, védett helyeken mindkét faj áttelel. Jelenleg a zöld vándorpoloska többségét alkotja a populációnak, de erőteljesen szaporodik az ázsiai márványos poloska is - magyarázta a szakértő.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek