Elballagtak a Szentannaisok

Az iskola fennállásának 124. évében a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium öt végzős osztálya szombat reggel gépes felvonulással búcsúzott el a várostól a ballagási ünnepség előtt.

Az iskolába visszatérve elkezdődött a hagyományos ballagás.

A diákok a régi iskolaépületben a 11-esek által lekaszált füvön ballagtak végig - ez is több mint fél évszázados hagyománya már az iskolának, utalva a mezőgazdasági képzésre. A díszudvarra felsorakozva az osztályokat a 11. évfolyam nevében Nagy Zsolt búcsúztatta, saját verssel köszönt el az alma matertől Négyesi Attila Erik (12. C), a végzős osztályok nevében Szekér Bence (12.B) búcsúzott el társaiktól, tanáraiktól.

A ballagókat Nagyné Sebők Erika, a 12. C. osztály osztályfőnöke látta el útravalóval. Az iskolai jelképek átadása és az iskolazászlóra kötött szalagok után megszólalt a díszharang, Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrász alkotása.

Ezt követően Gyökeres Sándor igazgató az 50 éve érettségizettek részére adott át Arany Díszoklevelet, majd a most végzősök tanulmányi, sport és közösségi munkáját ismerte el oklevéllel, könyvvel. Szekér Bence és Farkas Máté az iskola díszkulcsát is megkapta kimagasló teljesítményéért.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek