Iskolaátadás Tiszaburán

Hat új tanteremmel és vizesblokkokkal bővült, emellett kívül belül megújult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány általános iskolája Tiszaburán.

Az új épületet május 5-én ünnepélyes keretek közt adta át Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, a diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos, Farkas László polgármester, F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő és Thaisz Miklós a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványának kuratóriumi elnöke.

 

A tiszaburai iskolát – valamint az óvodát – 2016-ban vette át a a Magyar Kormány felkérésére és településen élők támogatásával Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványa 326 hátrányos helyzetű tanulóval. A Jász-Nagykun-Szolnok (vár)megyei településen a helyi pedagógusokkal, intézményvezetőkkel szorosan együttműködve már szűk fél év alatt szembetűnő eredményeket ért el a Máltai Iskola Alapítvány: sokat javult a tanulási környezet, azaz a tantermek és főleg a kiszolgáló helyiségek állapota, és emellett a gyerekek tanuláshoz való viszonya is, látványosan megnőtt például az iskolába járási kedv. A fizikai környezet megváltozásával párhuzamosan a pedagógusok is hozzákezdtek ahhoz a szakmai módszertani megújuláshoz, ami a tiszaburai gyerekek iskolai eredményességének javulásához kell, bár még rengeteg feladat van hátra az optimális helyzet eléréséig.

Mindeközben folyamatosan nőtt az iskolai tanulók száma is - ma már 459 gyerek jár a tiszaburai iskolába -, ezért szükségessé vált az intézmény bővítésére. A korábban TSZ székházként funkcionáló épületet 2018 -ban vásárolta meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, ezek után nyílt lehetőség arra, hogy ott 3 új tantermet alakítson ki a régi iskolaépülettől néhány utcányira, a Bán Sámuel utcában.

A Tiszaburai Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése című, június végén lezáruló projekttel befejeződik a „kisiskola” bővítése és teljes körű felújítása.


Az összesen 390,6 millió forintos beruházás nyomán az épület kívül belül megújult, és az iskola összesen 9 (3+6) új tanteremmel, valamint a hozzájuk tartozó kiszolgálófunkciókkal – tanári szobával, vizesblokkokkal - bővült. Megújult és beépült a tetőtér is, ahol – a Máltai Iskola Alapítvány céges adományokból megvalósuló digitális projektjének részeként - egy új alkotópedagógiai műhely is létrejött, ahol a gyerekek egy komplex pedagógiai program keretében 21. századi technológiával – lézervágóval és 3D nyomtatóval - tárgyakat készítenek. A tanárok és a diákok új bútorokat is kaptak, valamint új táblákat, projektorokat is felszereltek az iskolában.


A tervek szerint június 30-án záruló projektből az udvar is megújul: a mozgásfejlesztésre és testnevelésre alkalmas udvari torna eszközök és játékok beszerzése, telepítése folyamatban van.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.