Első fokú ítélet egy utazó tolvaj bűnbanda ügyében

Szolnoki Járási Ügyészség még 2012. júliusában emelt vádat egy 7 fős miskolci bűnbanda ellen, mely ügyhöz további vádakat is egyesített a Szolnoki Járásbíróság.

Az ügyben 80 sértett sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmény miatt került sor a vádemelésre az utazó bűnözőkkel szemben.

A vádlottak a vád szerint 2010. októbertől 2011.augusztusáig különböző összetételben, bűnszövetségben és rendszeres haszonra törekedve loptak meg idős embereket.

Általában négyen gépkocsival elindultak Miskolcról, a kiszemelt településen idős sértetteket néztek ki maguknak, akikről úgy gondolták, hogy idős korukból adódóan könnyebben becsaphatók. Ketten bementek a sértetthez kiadva magukat az áramszolgáltató munkatársainak. Megnézték a villanyórát és közölték, hogy a sértettnek 10.000 Ft túlfizetése van, amit visszaadnának, azonban csak 20.000 Ft-uk van. Kifigyelték, hogy a sértett a visszajáró pénzt honnan veszi elő, majd egyikük elterelte a sértett figyelmét, a másik ellopta a maradék összeget, miközben társaik az utcán figyeltek.

Összesen 13 megye és a főváros területén hasonló módszerrel valósítottak meg bűncselekményeket. Több helyről nem sikerült elvinni semmit, de volt olyan sértett, akitől 1.400.000 Ft-ot loptak el. Egyikük egy idős sértettet azzal az ürüggyel csapott be, hogy a sértett 700.000 Ft-ja hamis bankjegyekből áll, ezért elviszi azokat kicserélni.

 

A Szolnoki Járásbíróság 2020. július 14-én hirdetett ítéletében néhány bűncselekmény miatt a vádlottak egy részét bizonyítékok hiánya miatt felmentette, de a bűncselekmények többségében osztotta az ügyészi vádat és büntetéseket szabott ki. 6 vádlottal szemben szabadságvesztés és járművezetéstől eltiltás büntetést alkalmazott, 4 vádlottat eltiltott a közügyek gyakorlásától. A börtönbüntetések 2 évtől 4 évig terjedtek. Két vádlott szabadságvesztését a bíróság  4, illetve 5 évre próbaidőre felfüggesztette elrendelve pártfogó felügyeletüket. Egy vádlott pénzfőbüntetést kapott.

Az ügyész a vádlottak terhére a részfelmentések miatt, illetve a büntetések súlyosbítása érdekében fellebbezést jelentett be, így az ügy másodfokon a Szolnoki Törvényszéken folytatódik.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek