A Karcagi Nagykun Református Gimnázium idén 11. alkalommal csatlakozott a Wass Albert-maratonhoz, bár most csak egy vers és prózamondó versennyel. 

Tóth Barna igazgatóelmondta, kezdetben huszonnégy órát is bevállaltak, most csak az iskola tanulóinak szervezték meg a szépirodalmi estet a gimnázium épületében.
A magyar Himnusz eléneklése után Tóth Barna igazgató méltatta Wass Albertet. A hitet és a hazaszeretetet nevezte meg két legfontosabb tanításként Wass Alberttől, felidézve Takaró Mihály irodalomtörténész gondolatait. Szólt arról, hogy milyen fontos szerepet töltött be Wass Albert az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnokaként, illetve, hogy a II. világháború után a magyar menekültekben világi lelkészként tartotta a lelket, felszentelt lelkész híján ő szolgált több református közösségben. A méltatás után a gimnázium volt tanulója, Vetró Viktor magyar-történelem szakos egyetemi hallgató Wass Albert Ébredj, magyar! című versét adta elő.

Az esten az iskola diákjai vers- és prózamondó versenyenvettek részt. A diákok Wass Albert műveiből olvastak fel a zsűrinek.
A szavalóverseny elődöntőként is funkcionált a Református Pedagógiai Intézet által kiírt országos Wass Albert Emlékversenyre.
A Tóth Barna igazgató, Tóth Andrea tanár és Vetró Viktor alkotta zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, hiszen szebbnél szebb szavalatok közül kellett a legjobb hármat kiválasztaniuk.A szavalóverseny zsűrije a gimnázium magyar szakos tanárai: Nagy Tünde Mária, Kentési Renáta és Szabó Júlia Ildikó voltak.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek