Kábítószer kereskedő Szolnok belvárosában

A nyomozási bíró 2023. február 23-án az ügyészség indítványa alapján a gyanúsított letartóztatását elrendelte.

A Szolnoki Járási Ügyészség kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta annak a 37 éves férfinek a letartóztatását, aki Szolnokon kábítószert tartalmazó anyagokat értékesített ismeretlen személyek részére.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2023. február 21-éig, a lakóhelyén tartott kutatás időpontjáig, három hónapon keresztül értékesített kábítószert tartalmazó anyagokat eddig ismeretlen vásárlói részére.

 

A szolnoki rendőrök 2023. február 21-én kutatást tartottak a férfi belvárosban lévő lakóhelyén, melynek keretében a lakás belső szobájából, nejlon zacskókba csomagolva több, mint két és fél kilogramm zöld színű – kannabiszra jellemző vegyületeket tartalmazó – növényi törmeléket, a szekrényből 334 gramm tablettát, illetve a kamra fagyasztószekrényéből 100 grammot meghaladó tömegű rózsaszín port foglaltak le.

 

A nyomozó hatóság lefoglalta továbbá a kábítószer értékesítéséhez, és kiméréséhez szükséges digitális mérlegeket, simítózáras tasakokat, vákuumhegesztő eszközt, továbbá 3.040.000.- forintot, és 270.- eurót.

 

A járási ügyészség indítványa szerint a bűncselekmény tárgyi súlyára is figyelemmel – 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés – fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, továbbá - a cselekmény jellegére tekintettel - megalapozottnak látta az ügyészség a bűnismétlés veszélyének fennállását is.

 

A nyomozási bíró 2023. február 23-án az ügyészség indítványa alapján a gyanúsított letartóztatását elrendelte. A döntéssel szemben a gyanúsított, és védője fellebbezést jelentettek be, így az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog végleges döntést hozni.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyben a nyilvánosság számára az alábbi linken elérhető tájékoztatást adta:

 

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/ezek-a-szerek-mar-nem-veszelyeztetik-senki

Fotó: police.hu

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek