EREDMÉNYES FÉLÉVZÁRÁS A KÁIAMI-BAN

Plósz Csillával,a  KÁIAMI intézmény vezetőjével arról beszélgettünk, hogy milyen félévet zártak a karcagi általános iskolák.

A félévit már mindenki megmutatta otthon szüleinek és dicséretet kapott, vagy egy kis megrovást. Ön hogyan értékeli a három tagintézményben az első félévet?

- A gyerekek nagy-nagy várakozással voltak a félévi értesítőket, bizonyítványokat illetően. Bízom benne, hogy otthon a családban megfelelőképpen értékelik ezeket az eredményeket. Azt mindig el lehet mondani, hogy vannak nagyon ügyes gyermekek, akiknek kitűnő vagy nagyon szép a bizonyítványa, de sajnos vannak olyanok is, akiknek be-becsúszott egy rossz jegy félévkor, de azért van a második félév, hogy ezeket ki tudják javítani. A kollégák törekszenek arra, hogy ez meg is valósuljon. Az első félév programokban igen gazdag volt, s hál' Istennek most már nincs olyan erős pandémiás időszak, hogy ne lehetett volna ezeket a programokat megvalósítani. Nagy-nagy reményekkel nézünk a második félév elé.

- A legfontosabb néhány héten belül a nyolcadikosoknál a jelentkezési lapok beadása.
- Már mennek a nagy megbeszélések és gondolkodások az osztályfőnökökkel, a szülőkkel, hogy melyik gyerek hogyan képzeli el a jövőjét, milyen középiskolába szeretné beadni a jelentkezését. Ezzel foglalkoznak az osztályfőnök kollégák és a gyerekek. Voltak nyílt napokon is. Alegnépszerűbbek a karcagi gyerekeknél a karcagi iskolák, tehát azok szerepelnek inkább első helyen. Itt említeni tudom a gimnáziumot, a Varró iskolát, a Szentannait, tehát ezeket jelölik be a gyerekek, de vannak bátrabbak is, akik távolabbi helyeket, intézményeket jelölnek meg, mert mást képzelnek el maguknak a jövőben. Látjuk majd a végeredményt. A művészeti iskolában máshogy működik a felvételi. Ott először konzultációs meghallgatások vannak, ezek már elindulnak december elején, utána már körvonalazódik, hogy van-e szándék arra a középiskolában, hogy felvegyék a gyereket. Ez jó, mert ez tiszta képet ad a gyereknek, a szülőnek is, hogy érdemes-e jelentkezni zeneművészeti szakközépiskolába. Általában azok a gyerekeink, akik ide jelentkeznek, nemcsak ilyenkor mennek konzultációra, hanem már az előző években is.

- A második félévben azoknak, akiknek néhány rossz jegy becsúszott, lehetőség lesz a javításra, de indulnak a tanulmányi versenyek döntői is.
- Azok a gyerekek, akik javításra szorulnak, vannak tanórán kívüli, úgynevezett felzárkóztató foglalkozások, itt segítik a pedagógus kollégák őket, hogy a lemaradásaikat be tudják hozni. A jó tanulmányi eredményt elért gyerekeknek pedig második félévben is a versenyek azok, ahol megmérettethetik magukat. Vannak hagyományos versenyeink. A Kiskulcsoson több éve zajlik az alsó tagozatosoknak a népdaléneklési verseny. Ez nem csak a Kiskulcsosi gyerekekre, hanem az egész városra kiterjed, évek óta itt a környezetismereti, természetismereti verseny, amire várjuk majd a jelentkezőket iskolán kívül is. Lesz angol nyelvi verseny, illetve Veress Henrietta emlék rajzverseny elhunyt kolléganőnk emlékére. A művészeti iskolában helyben nem lesz a második félévben versenyünk, hiszen tavaly volt a megyei vonósverseny. A gyerekeink más iskolákba, más városokba mennek versenyezni, lesz rézfúvós, zongora, kamarazenei verseny. Bízom benne, az eddigi eredményekhez híven nagyon szép oklevelekkel és helyezésekkel fognak hazatérni. A Kováts Tagintézményünkben is számos olyan lehetőség adódik majd a diákoknak, ahol összemérhetik tudásukat.

- A második félévben is folytatódik az ünnepi hangversenysorozat, igazi különlegességgel.
- Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézmény a 75. születésnapját ünnepli, októberben már sor került egy hangversenyre. A következő hangversenyünk az Erkel emléknap keretében került meghallgatásra. Volt már karácsonyi hangversenyünk, s március végére tervezünk egy nagyobb szabású hangversenyt. Bízom benne, hogy a volt növendékek közül nagyon sokan fognak jelentkezni, akár olyanok, akik profik, tehát a szakmában mentek tovább, akár olyanok, akik csak amatőr szinten muzsikáltak tovább. Nagyon kíváncsian várom majd a visszajelzéseket.

- Jó munkát kívánunk mind a három tagintézményben, s hogy a kis tehetségek hozzanak újabb elismeréseket az iskoláknak.
- Úgy gondolom, hogy egy iskolának fontos, hogy a tehetséges tanulók megmutassák magukat, eredményeket hoznak, hiszen egy iskola rangját az emeli, s nem utolsó sorban örömet szerez a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusnak, de természetesen a szülők is büszkék a gyerekeikre. Bízom benne, hogy sok ilyen eredményünk lesz a második félévben.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.