TÁNC ÉS MATEK

Bugán Lili, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola végzősei sok szép eredményt ért el mind a táncversenyeken, mind tantárgyi versenyeken.

Bugán Lili az iskolában főleg tanulmányi versenyeken remekelt, matematika versenyeken és helytörténeti pályázatokról hozott okleveleket.

A táncot egy debreceni művészeti iskolában tanulja jelenleg is, folytatja ősszel is, hiszen Debrecenbe a Tóth Árpád Gimnáziumba megy tovább angol szakra.

A jövőben a sporttánccal is szeretne többet foglalkozni. Már eddig is háromszor volt világbajnokságon, tavaly Horvátországban csoportos táncokkal második helyezést érték el, amit tanárának is köszön, hiszen sokat foglalkozik vele.



Szeret táncolni, s nagyon jó érzés felállni a dobogóra, ha valahol jól teljesít, bár az eredmények mögött sok-sok gyakorlás is van. Úgy véli egyéniben könnyebb versenyezni, mert ott csak magára figyel, míg csapatban a többiekre is kell.



Most az otthon tanulásban számíthatott rá húga is, akivel nagyon jó testvérek, sokat játszanak együtt, olvasnak filmeket néznek, s bár ő művészibb, zenél, de voltak együtt vers és mesemondó versenyeken is.



Lilinek hiányoztak az elmúlt hónapokban osztálytársai, barátnői, a nyolcadikos osztálykirándulás örök emlék marad számára. Szerette a matematika tehetséggondozói órákat, szívesen emlékszik vissza a refis évekre.

 

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek