A Városháza Kántor Sándor termében, hagyományteremtő szándékkal került első alkalommal megrendezésre a Kávészünet elnevezésű program, amelyen jelen volt Szepesi Tibor polgármester is.

A rendezvényen a helyi telephellyel rendelkező, legnagyobb iparűzési adót befizető vállalkozások vettek részt.
A program elsősorban a vállalkozások és az önkormányzat produktív együttműködését helyezte fókuszba, amely a tervek szerint negyedévente kerül majd megrendezésre.
Ahogyan a polgármester rámutatott, fontos, hogy időközönként a helyben működő vállalkozások vezetőivel rendszeresen találkozzanak és hatékony, közvetlen eszmecsere révén átbeszéljék a települést érintő legfontosabb kihívásokat, a felmerülő igényeket és az ötleteket.

-Hiszem, hogy a személyes egyeztetésnél nincs gyümölcsözőbb módja a sikeres együttműködésnek-jegyezte meg a városvezető.

A program folytatásában a polgármester előadásában beszámolt az elmúlt időszakban megtörtént fejlesztésekről és beruházásokról, valamint a jövőbeli tervekről is beszélt.

Ezt követően a közösségépítés, a hagyományőrzés és a helyi sport fontossága is hívta fel a figyelmet.

A polgármester előadása után meghívott vendégként tartott előadást Tamásné Czinege Csilla, a NAV adószakmai elnökhelyettese és Vigassy Csaba, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal energetikáért felelős elnökhelyettesének titkárságvezetője.

Az előadók,-mint befolyásoló tényező-érintőlegesen szóltak az orosz-ukrán háború teremtette gazdasági környezet hatásairól, a kínálkozó megoldási lehetőségekről és az energiaárakról is.

A tanácskozás a tapasztalatok ismertetése mellett, remek alkalmat teremtett a kötetlen beszélgetésekre, valamint az eszmecserékre.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek