ELKÉSZÜLT A BÖLCSŐDE FELÚJÍTÁSA

A Varró úti Bölcsőde teljes körű felújítása elkészült. Ebből az alkalomból az érdeklődők a bebútorozás és a beköltözés előtt tekinthették meg a felújított épületegyüttest.

Németné Szilágyi Ilona a bölcsőde vezetője elmondta, hogy a beruházás mintegy ötszázötven millió forint, vissza nem térítendő Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg.

-Külön öröm számomra, hogy nemcsak megújult, megszépült az épület, hanem férőhelybővítésre is sor került. Így kettővel több csoport, azaz huszonnyolc fővel több kisgyermek kezdheti meg a nevelési- és gondozási évet. A régi kettő pavilon helyett három kerül megnyitásra, ami azt is jelenti egyben, hogy négy csoport helyett, hat csoport elhelyezésére van lehetőségünk. Létszám tekintetében ez azt jelenti, hogy eddig ötvenhat fő járt hozzánk, a nyitást követően ez a szám nyolcvannégyre duzzad. Mindez azt is eredményezte, hogy a felújítás és a férőhelybővítés mellett, öt új munkahelyteremtésére is sor került. Így négy fő kisgyermeknevelő, valamint egy fő bölcsődei dajka fog felvételre kerülni a nyitás időpontjával egyidőben-mondta el a vezető.
A továbbiakban arról is szólt, hogy a felújított bölcsőde, a megújult eszközkészlet mellett a 21. század modernkori követelményeinek kiválóan megfelel olyannyira, hogy a középső pavilonra felhelyezett napelem a jövőbeni korszerű energiaellátásban nyújt majd segítséget.

A bölcsi a kapuit apró lakói előtt várhatóan október 17-én, hétfőn nyitja meg.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek