Pedagógusnap alkalmából kiemelkedő óvodapedagógiai munkája elismeréseként Brunszvik Teréz díjat vehetett át az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Szeretnénk ehhez szívből gratulálni.

Amikor megkapta az értesítést, milyen érzések fogalmazódtak meg önben?-
- Nagyon boldog voltam, egyben büszke is. Sosem gondoltam, hogy én ennek a díjnak a közelében leszek, de úgy látszik, hogy a majdnem négy évtizedes óvodapedagógiai munkámat sokan figyelemmel kísérték és méltónak találtak rá, hogy felterjesszenek erre a díjra.
- Ha picit visszapörgetjük az idő kerekét, menjünk odáig vissza, hogy honnan jött az óvodapedagógus pálya, volt-e valami családi indíttatás, vagy olyan óvó néni, aki hatással volt Önre?
- Mindig is pedagógus pályára készültem, nem pont óvodapedagógiaira, biológia szakos tanár szerettem volna lenni, hiszen általános iskolás koromban nagyon érdekelt és nagyon szerettem ezt a tantárgyat. Aztán úgy alakult, hogy testvérem született, a húgom is ezt a pályát választotta és nekem is nagyon megtetszett. Illetve egy nyári munka alkalmával kerültem óvodába, ott tetszett meg igazán ez a pálya, így adtam be a jelentkezésemet Szarvasra valamikor réges-régen.
- Amikor elvégezte, melyik óvodában kezdett? Természetes volt, hogy hazajön Karcagra?
- Nekem természetes volt, ide köt a családom, nem gondoltam, hogy máshová megyek. Mikor végeztem, akkor a Körös úti Óvodában töltöttem egy esztendőt, az nagyon jó tanuló év volt, utána kerültem be a Kuthen utcai Óvodába, ahol húsz évig voltam óvó néni.
- Aztán kikerült ide a SZIM oviba, ahová sok jó dolgot áthozott és megtartott az itteniekből. A vezetése alatt sok minden történt itt.
- Valóban 12 éve vagyok már idekint, egy nagyon kreatív fiatal nevelő közösségem van, akik mindenben támogatnak, segítik az innovatív törekvéseimet megvalósítani, úgyhogy ők is benne vannak ebben a díjban. Köszönöm szépen nekik ezt a sok-sok munkát. Illetve mindenkori vezetőimnek köszönöm meg, akik mindig is segítették és támogatták az új törekvéseimet. Legutóbb Gulyás Ferencné Jolcsinak, hiszen annak idején vele a Kuthen óvodában dolgoztunk együtt, tőle tanultam meg, hogy ne féljek új dolgokat kipróbálni, illetve ne keserítsen el egy-egy kudarc sem, mert abból is lehet tanulni.
- Beszéljünk a jelenről, hiszen Örökös Zöld Óvodaként megyei szinten is elismertek. Mire a legbüszkébb?
- A környezeti nevelés mindig is kiemelt feladat volt ebben az óvodában, hiszen adott a csodálatos környezet, ami körülvesz minket. Így aztán nem volt nehéz ezeket a feladatokat, amit a Zöld Óvoda kritériumrendszere kitűz, megvalósítani. Olyannyira nem volt nehéz feladat, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében bázisintézményként is működünk, tehát jönnek hozzánk tanulni kolléganők. Igyekszünk mindig olyan témát feldolgozni, ami kicsit távolabb áll a kolléganőktől a mindennapokban. Ilyen a házi komposztálás népszerűsítése, a talajvizsgálat, a nemszeretem állatok, a megújuló energiák, a szélenergia feldolgozása óvodás korban. Tehát sok-sok olyan innovatív törekvéssel igyekszünk az őszi pedagógiai és a tavaszi pedagógiai napokon megmutatni tudásunkat, a módszereinket, amiből mások is tanulhatnak.
- Azt gondolom, a gyermekeik szülei is mindig partnerek ezekben az újdonságokban, voltunk itt több alkalommal, amikor láttuk, hogy ők is bekapcsolódtak, segítették önöket és amit itt elkezdtek, az otthon is folytatódik.
- Nagyon hálás vagyok a szülőinknek, hiszen a legfontosabb partnereink a gyermekek után. Ők is segítik mindig a törekvéseinket, hiszen komposztáló ládát, kertföldet kaptunk, tanácsokkal látnak el bennünket, mert hogy kétszer is voltunk országos díjazottak a Legszebb konyhakert programban, amit a szülők nélkül nem is tudtunk volna megvalósítani. Úgyhogy nekik is nagyon szépen köszönöm, icipicit ők is benne vannak ebben a díjban, hiszen olyan gyermekeket küldenek az óvodába, akikkel öröm dolgozni, akik kíváncsiak, kreatívak, fogékonyak.
- Viszont a várost is szeretnénk ide hozni, gondolok itt a farsangi felvonulásra.
- Valóban, hiszen ez a kertvárosi rész egy nagyon szép városrész, csak messze van a központtól, de nem szeretnénk a gyermekeinket kihagyni a városi programokból, ezért találtuk ki néhány évvel ezelőtt kolléganőimmel, hogy mi is megtartjuk itt a farsangi felvonulást, amibe nagy örömünkre a szülők és a városrészen lakók is bekapcsolódtak. Hagyományt szeretnénk ebből is teremteni. A szülői gárdánk nagyon jó, szülői bábcsoport működik több évtizede az óvodában, idén a Föld napját színesítették egy szép meseelőadással. Köszönjük szépen nekik is.
- Szóljunk a 40 éves óvodáról is, hiszen ez a pedagógus pályáját is jelenti. Milyen érzések fogalmazódtak meg önben, amikor meglátta az egykori ovisokat, aki lehet, hogy már nagymamaként érkeztek?
- Nagyon büszke vagyok minden ovisunkra. Nemrég ünnepeltük az óvoda fennállásának is a 40. születésnapját, és meghívtuk egykori óvodásainkat, akik verssel köszöntötték óvodánkat, vagy olyan szülők is mondtak verset, köszöntőt, akik valamikor idejártak és most gyermekeiket hordják óvodánkba. Egy nagyon szép kiállítással is készültünk, ahol régi fotókat kértünk, gyűjtöttünk, ott sok mindenki megtalálta magát. Láthattuk, hogyan épült a SZIM Óvoda, hogyan alakultak a csoportszámok, hiszen valamikor csak egy csoporttal indult el, most hárommal büszkélkedhetünk.
- És hát a büszkeség szóba belekapaszkodva, kicsit büszkélkedjen az unokákkal és gyermekeivel is, hiszen azt gondolom, édesanyának a legnagyobb öröm amikor látja, hogy ők is megtalálták helyüket az életben.
- Büszke vagyok mind a két lányomra. A büszkeségemnek pedig még az is apropója, hogy a nagyobbik unokám, Zselyke ide jár az én óvodámba, az én csoportomba, nemrég volt az óvodai beiratkozás és már Bíborkát is beírattuk ebbe az oviba. Várom őt is nagy szeretettel szeptemberben.
- A nagymama és az óvó néni ilyenkor hogy tud elkülönülni?
- Annak idején a gyermekeim is megoldották, tehát érdekes, a gyerekekben valahogy ez kettéválik, mert az óvoda kapuján belül a gyermekeim is óvó néninek szólítottak. Most az unokám is Marcsi nénizik. Először furcsa volt és nevettünk rajta, de megszoktuk. Ha kilépünk a kapun, ugyanúgy mami vagyok.
- Mi jelenti a kikapcsolódást?
- Valóban nem sok időm marad. Nagyon szeretek főzni, sütni, a családot vendégül látni, illetve otthon is egy parányi kertet gondozok és ott is az unokáimra gondolok mindig, igyekszem sokféle növényt ültetni, hogy minden szezonba jusson valami, amit saját maguk szedhetnek, tapasztalhatnak, gondozhatnak.
- Kézműveskedés otthon is van?
- Természetesen mindkét unokám nagyon szeret színezni, rajzolni. És ezek a matricás füzetek, ezek most mindent visznek. Mindenhol matrica van nálunk fölragasztva, de az aszfalt-rajzkrétát is nagyon szeretik használni. Igyekszünk otthon is belopni ezeket a dolgokat, és lefoglalni őket szabadidőben.
- Amikor összegyűlik a család hányan ülik körbe az asztalt? Mikor lesz a családi köszöntés, hiszen ezt a rangos díjat azért csak meg kell ünnepelni családi körben.
- A szűk család nyolc fő jelenleg, a tágabb olyan 16-18 fő. És igen, tervezem ezt a szép napot a tágabb családommal is megünnepelni, mert nagyon felemelő érzés volt a kultúra fellegvárában, a Vigadóban átvenni ezt a gyönyörű díjat, amit köszönök szépen.
- Egyik lánya kísérte el. Számára is nagy élmény volt a díjátadó.
- Igen, meg volt határozva, hogy mennyi vendéggel érkezhetem, ezért nagy dilemma volt, hogy melyik lányomat viszem el. A kisebbik, Blanka lányom Budapesten él, őt hívtam el, Dorottyát pedig a városi ünnepségre várom nagy-nagy szeretettel.
- Mi lesz tíz év múlva? Gondolkodott már ennyire előre?
- Ennyire előre talán nem. Gondolom, hogy az unokáim, ahogy majd kilépnek az óvodáskorból és az iskolát kezdik, szükség lesz-e a nagymamai segítségre, ebben gondolkozom egyelőre.
- Egyébként milyen nagymama? Amit anyáék megengednek, azt mamánál is lehet, vagy mamánál picit többet is lehet?
- Mama szigorú mama, óvodapedagógusi vénámat nemtudom meghazudtolni. Itt a szülők is mondják, hogy Marcsi néni határozott, de sokszor kifizetődő ez a határozottság, hiszen nemrég volt az óvodai ballagás és annyira büszke voltam a gyerekekre, amilyen szépen szerepeltek, nem ijedtek meg a sok-sok vendégtől és megtanulták a kis búcsúverseket. Olvadoztam a gyönyörűségtől, és igen, ahogy egy szülő megfogalmazta, nekünk minden évben kicsit szomorúság amikor megválunk a gyerekeinktől. Szomorúság is, meg büszkeség is, hiszen büszkék vagyunk rá, hogy elérték azt a fejlettségi szintet, hiszen emlékszünk rájuk amikor beíratják őket milyen picik, elesettek voltak, kiálltak a játékokból, csak figyeltek, és most a nagyok segítik a kisebbeket. Igen nagy büszkeség, hogy elérték az iskolás kort és ősszel megkezdhetik a tanulmányaikat.
- Ha most újra a pályát kellene választani, maradna ezen a pályán?
- Úgy gondolom, igen, ajánlom ezt a pályát mindenkinek. Nem is pálya ez, hivatás, amit csak szívvel-lélekkel lehet végezni. Annyi örömöt kapunk a gyerekektől, a mindennapi mosolyt, a csillogó szempárokat, az ölelést, amiből sosem elég. És végre már lehet. Az elmúlt két év elég nehéz volt nálunk is, végre szabad ilyet is csinálni. Ugyanezt választanám és javaslom a fiataloknak, hogy válasszák bátran, mindent megér. Rengeteg örömet, boldog órát, boldog perceket ad és ki lehet itt teljesedni. Nekem a másik szakom a mentorság, ezt önként vállaltam, nagyon szeretek a fiatalokkal dolgozni, tőlük is tanulok. Nagyon szeretem amikor tanácsot kérnek tőlem. Szeretném látni azokat a fiatalokat, akik most vannak a szárnyaim alatt, hogyan teljesednek ki ezen a pályán. Mindenkinek kívánom, hogy egyszer élje meg azt a boldog, büszke pillanatot, amit nekem sikerült a Vigadóban.