Az ehhez kapcsolódó dr. S Kovács Ilona etnográfus Kunhímzés minták című könyvét dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, s hívta fel a figyelmet arra, milyen fontos értékmentő munkát végeznek a kunsági hímző csoportok, amelyek régi kun mintákat elevenítenek fel. Gratulált a kiállítóknak a szép hímzett terítőkhöz, párnavégekhez, dr. S Kovács Ilonának pedig, hogy összegyűjtötte az elfeledett kincseket. A könyvet pedig mindenkinek elolvasásra ajánlotta.

Dr. S Kovács Ilona, a Nagykunsági Népművészek Egyesületének elnöke, etnográfus mutatta be a kiállítást. Mint elhangzott, a kunhímzés a 18. században lett a nagykun szoba sajátos dísze. A 19. század közepén hagytak fel a készítésükkel. A ládafiákban megőrzött hímzett párnavégeken maradt fenn az emléke az utókorra. Először 1906-ban Karcagon gyűjtöttek, a Nagykun Múzeum részére, mintegy 20 hímzést. Sajnos a teljes anyag 1944 októberében a bombázások idején elpusztult, de létezésüket leltár, néhány archív fotó és a Néprajzi Múzeumban készített akvarellek dokumentálják. Györffy István a 20. század elején a Néprajzi Múzeum részére szintén hasonló mennyiséget gyűjtött Karcagról és Kunmadarasról.

A magyar népi hímzések táji stílusai közül a kunhímzés az egyik legrégebbi. A kendervászon párnahéjak végére varrták fel a hímzett párnavéget. A racka birka durva szőréből fonták a hímzőfonalat, amit növényi festékkel piros, barna, zöld szín árnyalataira festettek. Használtak még fekete, kevés fehér, kék és sárga színt. Mindegyik párnavéget hamis-lapos öltéssel hímezték. A minták szerkezetén, arányain, a motívumokon és a motívumelemek formáján a reneszánsz eredet tükröződik, amit az úrihímzésekből ismertek meg. A leggyakrabban használt motívum közepében egy-egy nagy virág van, például egy gyönyörű nagy rozetta, tulipán, félrózsa. A jellegzetességük, hogy 8-10 koncentrikus körből épülnek fel és egyre sötétedő, vagy világosodó fonallal hímezték ki. A teljes mintán a színek elosztásában színritmus érvényesült.

A kunhímző stílusra Győrffy István hívta fel a hímzők figyelmét 1932-ben. Ezután Karcagon kézimunka tanárok irányításával a hímzőkörben megkezdték a felújítását. A régi stílus feldolgozásának módszerét azonban még nem sikerült kialakítaniuk, ezért a hímzéseik mintája, stílusa váltakozó eredménnyel járt.

Az 1950-es évek végén a karcagi Népművészeti Háziipari Szövetkezetben megkezdték a kunhímzések termelését. Mivel a régi karcagi gyűjtemény anyaga elpusztult, a tervezők elvétve láttak eredeti darabot, ezért a szövetkezetben kialakult a kunhímzésnek egy, a régitől igen eltérő változata.

A Nagykunsági Népművészek Egyesületének vezetői és hímzői 2019-ben elhatározták, hogy a kunhímzést a régi stílust őrző emlékanyag segítségével felújítják, megtisztítják az időközben rárakódott idegen elemektől.

Dr. S Kovács Ilona etnográfus 2020-ban megjelent Kunhímzéses párnavégek és 2021-ben megjelent Kunhímzés minták című könyve részletesen feldolgozta a régi stílust, a hímzők számára alkalmassá tette az egykori mintakincset.

A kiállításban a látogatók a 18. századi párnavégekről készült fényképek segítségével ismerhetik meg a régi stílusú kunhímzést. A kiállításban Nagy Istvánné hímzései mutatják be a Túrkevén megszületett új stílust. Látható a szövetkezet stílus, amit a karcagi szövetkezet tervezői alakítottak ki és Nagy-Pálné Pádár Ágnes hímző vezetésével Karcagon alakult hímző csoport tagjainak munkái is.

A megnyitón tárogatón ifj. Sebők Lajos játszott.