Sztártitkok: Katus Attila

Katus Attila elárulta, hogy hívták az első szerelmét

A Prémium Médiaválogatott Sztártitkok rádióműsor első adásában Attila Haddad Henrikkel, Rickyvel beszélgetett, akinek mesélt az életéről, munkájáról, a sport fontosságáról, családjáról, és a Prémium Médiaválogatottról, amelynek ő is tagja.
- A Prémium Médiaválogatott számomra egy nagyon jó közösséget jelent, ahol én is úgy tudok megjelenni, hogy nem edző vagyok, hanem egy résztvevő, egy sportoló, egy csapattag. A sportoláson túl nagyon jó buli is egyben.Fantasztikus emberekkel találkozhatok itt, sokszor közismert emberekkel, illetve játszunk különböző csapatokkal, ahol szintén nagyszerű emberekkel lehet megismerkedni.

Ricky mindenről kifaggatta Attilát, még a legféltettebb titkairól is.
- Az első szerelmet, amire visszatudok emlékezni, az általános iskola első osztályában éltem át. Úgy hívták a lányt, hogy Ildikó. Együtt jártunk iskolába. Ő egy gyönyörű kislány volt, akibe nagyon szerelmes voltam. De azt sem tudtam, hogyan kell udvarolni. Emlékszem, például amikor Ildikó ment haza az iskola után, én meg olyan 30-40 méterre lemaradva követtem. Amikor hátranézett, akkor próbáltam úgy tenni, mintha nem őt követném, persze nagyon átlátszó volt - nevetett Attila.
- Manapság, amikor iskolás gyerekeket látogatok, szoktam példálózni ezzel a történettel. Kicsikét azért megcsavarom ezt a történetet, mert azt szoktam mondani, hogy Ildikó ugyan gyönyörű volt, de sajnos nem élt egészségesen, így hamar megbetegedett, és már rég nem olyan szép, mint annak idején volt. Szegény Ildikóról valójában nem tudok semmit, bízom benne, hogy még most is nagyon csinos és egészséges.
- Amikor gyerekeket az egészséges életmódra nevelem, akkor a mondandómba ehhez hasonló kis anekdotákat szoktam beleszőni, hogyszámukra érthető módon, már gyermekkorban gondolkodjanak el azon, hogy milyen fontos az egészséges éltmód. Ezzel próbálom támogatni a szülők, és a tanárok mindennapos munkáját.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14