KARCAGI GÉPÉSZTANULÓK VERSENYEZTEK

KARCAGI GÉPÉSZTANULÓK VERSENYEZTEK

KARCAGI GÉPÉSZTANULÓK VERSENYEZTEK

Első és második helyet hoztak el a Szentannai Református Középiskola csapatai egy neves szakmai versenyről. Velük beszélgettünk.

A „Legyél Te is agrárgépész! Országos és Junior Bajnokság”-ra 15 csapat jelentkezett. A diákok az őszi félév során öt feladatot oldottak meg, az így megszerzett pontjaik alapján kialakult sorrend szerint az első hat helyen végzett csapat egy online elődöntőben mérte össze tudását, innen a három legjobban teljesítő csapat került a döntőbe.
Itt a csapatok egymás után, körforgásban oldották meg a szakmai feladatokat, végül következett egy kvízjáték, amelyben agrár és pénzügyi kérdéseket kellett megválaszolni a játékosoknak. Ebben a feladatban mindhárom csapat egyszerre vett részt az online térben. A nyertes csapat a PIONEER TEAM (Décsei Attila, Kiss László Ádám, Nagy Pál, Ragályi Mihály, Szabó Sámuel Péter,) lett, akik szoros versenyben szerezték meg az első helyezést. Második helyen végzett a KeményMAG csapat (Adamik István, Csala Dávid, Farkas Máté, Semsei Márk, Szabó Erik).

Az első díjas csapatból Szabó Sámuel Péter elmondta, próbáltak arra ügyelni, hogy mindenki benne legyen a videóban. Gépészeti részről ő támogatta a csapatot, a videó vágásában nagy segítségünkre volt Ragályi Mihály.
A verseny nagy tapasztalatot adott nekik, illetve a csapatot is jobban összekovácsolta.
A videó készítésen kívül, a precíziós gazdálkodásból volt a legnagyobb felkészülés, de az erőgépes témakör is volt.

A KeményMAG is nagyon szorgalmasan készült, végig ők vezették a versenyt, de a végét túlizgulták.
Valamilyen szinten kicsit csalódottak voltak amikor megtudták, hogy másodikok lettek, de örültek, hiszen még csak végzősök, így technikusként még lesz esélyük újabb versenyre.
A csapatnak jól sikerült átvészelni minden feladatot, melyek izgalmasak, de gondolkodósak voltak.
Rengeteg tapasztalatot szereztek, ami a szóbeli érettségin segíti őket. A rutin mellett megtapasztalhatták azt is, milyen egy kamera előtt beszélni.
Farkas Máté a videókat vágta, neki is újdonság volt, hogy mások előtt kell vizsgázni, a sok online oktatás után. Érettségi után ő is marad technikusira.

A KeményMAG és a Pioneer Team felkészítő tanárával, Simon Gyulával beszélgettünk a versenyről.

A Legyél te is agrár gépész országos versenyt másodjára sikerült megnyerni, illetve a második helyezést is elhozni.
Ilyenkor a felkészítő lelke az örül - egyik szeme sír, a másik nevet. Az elmúlt másfél évben nagyon sokat online oktatás volt, így nagyon nehéz volt a felkészítés, a témaköröket szétosztottunk a diákok között, akik próbálták megoldani minél rugalmasabban. A gyakorlati része nehezebb volt, azt könyvből nem lehet megtanulni, bár a leírás egy része megtalálható, de a kétkezi munka nagyon hiányzik - mondta a szaktanár, aki bízott abban, hogy az országos döntőben a szentannaisok dobogósok lesznek. A végén minimális pontszámon múlott, hogy ki kapott első, második, harmadik helyezést.

A 13.-osok tavaly is indultak, az elődöntőig jutottak. A KeményMAG idén indult először, nekik jövőre még lesz lehetőség. Az ágazati szakmai vizsgára a csapatból két diák is bejutott az országos tizenötös döntőbe, valamint a 13.-os csapatból is egy diákunk, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 18-as döntőjében vesz részt Csornán, így van kiért izgulni a felkészítőknek, hiszen Simon Gyula mellett Nagy Zsolt József, Futó Lajos és Fischer tanár úr is segítette a gépészeket.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek