Csütörtöktől megszűnik a fertőzöttek elkülönítési kötelezettsége Angliában

 

Megszűnik csütörtöktől Angliában az elkülönítési kötelezettség azok számára is, akiknek koronavírus-tesztje pozitív

- jelentette be hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Hozzátette: a kormány új stratégiája szerint meg kell tanulni együtt élni vírussal úgy, hogy ez ne járjon az egyéni szabadságjogok korlátozásával.

Johnson a londoni alsóházban tartott tájékoztatójában kiemelte: e stratégia jegyében a brit kormány a koronavírus-járványhoz kötődő összes hazai jogi korlátozást megszünteti, és ennek jegyében szűnik meg február 24-től az az előírás is, amely elkülönítésre kötelezi azokat, akiknek koronavírus-szűrési lelete pozitívnak bizonyul.

Megszűnik emellett a gyakorlatszerű kontaktkutatás is, és azoknak sem kell a továbbiakban elkülönítésbe vonulniuk, akik koronavírus-fertőzöttekkel kerültek közeli kapcsolatba és nincsenek teljes körűen beoltva a koronavírus ellen.

Ajánlás formájában a kormány április 1-ig még azt javasolja a koronavírus-fertőzötteknek, hogy maradjanak otthon, de utána az emberek személyes felelősségérzetére bízza, hogy miként cselekszenek, ugyanúgy, ahogy az influenzásokat is arra kéri, hogy legyenek tekintettel másokra - fogalmazott a brit miniszterelnök.

Johnson bejelentette azt is, hogy április 1-től megszűnik az ingyenes koronavírus-szűrés lehetősége a tünetmentesek és a tüneteket észlelők számára egyaránt. Attól az időponttól csak a legidősebb korosztályok tagjai és a kockázati csoportokba tartozók végeztethetnek költségmentesen koronavírus-tesztet.

A brit kormányfő az ingyenes tesztelés beszüntetését azzal indokolta, hogy az Egyesült Királyság honosította meg a világ nagy országai közül a legkiterjedtebb koronavírus-szűrési programot, de ez hatalmas költségekkel járt.

Boris Johnson elmondta: a tesztelési és kontaktkutatási programra fordított kiadások a 2020-2021-es pénzügyi évben meghaladták a brit belügyminisztérium teljes költségvetését, a tesztelések a jelenlegi pénzügyi év eddigi szakaszában már 15,7 milliárd fontba kerültek, és csak januárban, az omikron koronavírus-variáns okozta fertőzési hullám tetőzésének idején 2 milliárd fontot fordított a költségvetés a szűrési program finanszírozására.

A brit egészségügyi minisztérium adatai szerint a koronavírus-járvány kezdete óta eddig csaknem 470 millió koronavírus-szűrést végeztek az Egyesült Királyságban.

Hétfői tájékoztatóján Johnson kijelentette: a koronavírus nem fog eltűnni egyik napról a másikra, így azok, akik a még érvényben lévő előírások megszüntetésével megvárnák a vírus elleni küzdelem végét, hosszú ideig korlátoznák a brit népet szabadságjogainak gyakorlásában.

A brit kormány nem hiszi, hogy ez helyénvaló vagy szükséges eljárás lenne, mivel a korlátozások súlyos terhet rónak a gazdaságra, a társadalomra, az emberek mentális állapotára és a gyerekek érvényesülési kilátásaira is - mondta a brit miniszterelnök.

Hozzátette: ezt az árat a továbbiakban nem kell megfizetni, mivel a lakosságnak a brit történelem legnagyobb kiterjedésű oltási programja nyújt védelmet, és egyébként sem kell törvényekkel kötelezni az embereket arra, hogy legyenek tekintettel másokra.

"Tanuljunk meg együtt élni ezzel a vírussal, és a továbbiakban védjük magunkat úgy, hogy közben ne korlátozzuk saját szabadságjogainkat" - mondta az új stratégiát ismertető felszólalása végén a brit kormányfő.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14