Tisztelt emlékező közönség!

Minden nemzet életében vannak olyan ünnepek, megemlékezések amelyek nem dicsőséges történelmi eseményekhez, hanem kudarcokhoz, tragédiákhoz köthetőek. A magyarság számára ilyen nemzeti gyásznap október 6-a, amelyről 1850 óta sokszor titokban és félig hivatalosan mára már szerencsére szabadon és hivatalosan is megemlékezhetünk. Az 1848/49-es magyar forradalom és nemzeti szabadságharc leverése után, amely 1849 nyarán következett be az orosz cári hadsereg beavatkozásával, a katonai diktatúrát gyakorló osztrák császári haditörvényszék Aradon kivégeztette a Magyar Honvédség elfogott 12 tábornokát és 1 ezredesét. Ugyanezen a napon, Pesten politikai indíttatású gyilkosság is történt: gróf Batthyány Lajost a forradalom idején törvényesen kinevezett első magyar miniszterelnököt golyó általi halálra ítélték és kivégezték. Aradon Kiss Ernő altábornagyot, Dessewfy Arisztid és Schweidel József vezérőrnagyokat és Lázár Vilmos ezredest agyonlőtték. Kilenc tábornokot kötél általi halálra ítéltek és ugyanezen a napon kivégezték őket. A kilenc vértanú a kivégzés sorrendjében: Pöltemberg Ernő, gróf Leininger-Westenburg Károly, Lahner György, Aulich Lajos, Knézics Károly, Török Ignác, Nagysándor József és gróf Vécsey Károly. Október 25-én ugyancsak Aradon végezték ki Kazinczy Lajos honvéd tábornokot.

A forradalom vezető politikusai közül Pesten októberben végezték ki Csány László volt minisztert és báró Perényi Zsigmondot, a felsőház elnökét. A Haynau vezette osztrák rögtönítélő katonai törvényszék idején összesen 101 halálos ítéletet hajtottak végre, mintegy 1200 főt zártak börtönbe, ítéltek várfogságra és több ezer személyt internáltak. A vád többnyire ugyanaz volt: hűtlenség, felségárulás, fegyveres lázadás a törvényes uralkodó ellen. Nagyon sokan (köztük Kossuth Lajos is) az emigrációt választották, a közkatonák és az altisztek ellen nem folyt külön eljárás. A volt magyar honvédségi állomány mintegy 25-30 %-át (40-50 ezer főt) hét éves szolgálati időre besorozták a császári seregbe, a tisztek közül főként azoknak kellett hadbíróság előtt felelniük, akik korábban a császári-királyi seregben szolgáltak (az Aradon kivégzettek mindannyian ide sorolhatók). A politikusok esetében azok kerültek hadbíróság elé, akik 1848. október 3-a után is tisztséget viseltek (vagyis támogatták a Kossuth Lajos vezette Országos Honvédelmi Bizottmányt és a fegyveres önvédelmi szabadságharcot).

A magyar nemzet útja az 1849-es vereségig a modern állam nemzetállam megteremtéséről, a személyi és politikai szabadságjogok, a polgári tulajdonviszonyok biztosításáról és a nemzeti függetlenségről szólt. Mindezeket eredményesen alapozta meg a magyar reformkor, melynek három évtizede alatt (1825-től 1848-ig) a magyar parasztság, polgárság, nemesség és arisztokrácia döntő része támogatta a korszak nagyjainak (gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos, báró Wesselényi Miklós, Deák Ferenc ) reform programjait és ebben mindaddig sohasem tapasztalt nemzeti egyetértés (konszenzus) alakult ki. Az 1848 tavaszán elindult európai forradalmi hullám, amely március 15-ére Pest-Budát is elérte, lehetőséget teremtett arra, hogy a reformkor fontosabb követelései immár törvények formájában is megvalósulhassanak. A sikeresen lezajlott jogi forradalom három legfontosabb eleme: a Batthyány-kormány törvényes kinevezése, az áprilisi törvények becikkelyezése, valamint a népképviseleti országgyűlés megalakulása reményt kaptak a békés polgári átalakulás felé. A törvényes magyar jogi forradalom eredményeit a Habsburg udvar azonban csak kényszerből fogadta el, mert kezdetben, és az itáliai városok forradalmai miatt, nem rendelkeztek megfelelő fegyveres erővel a magyarsággal szemben. Ez a helyzet 1848 őszén megváltozott, és Bécs, Jellasics horvát bán seregének harcba küldésével jelezte, hogy az addig törvényesnek elismert magyar forradalmat, melynek vezetői alkotmányos monarchiában gondolkodtak, és ekkor még nem kívántak kiválni a birodalomból, katonai erővel verik le. A Kossuth Lajos vezette tábor a fegyveres ellenállás mellett döntött, amit nem támogatott mindenki, de abban mindenki egyetértett, hogy a fegyveres konfliktust a bécsi udvar kezdeményezte.

Az 1848 szeptemberétől 1849 augusztusáig tartó fegyveres szabadságharc sorsát egy olyan orosz katonai intervenció pecsételte meg, amely az akkori európai nagyhatalmak tudtával és egyetértésével történt, mert az európai nagyhatalmi erőegyensúly fenntartása egy egységes területű Habsburg Birodalmat igényelt, és ebbe nem fért bele egy független, önálló magyar állam.

Az Aradon kivégzett honvéd főtisztek korábban nem voltak hősök. Senki sem születik hősnek és mártírnak, ez nem genetikailag kódolt dolog és nem születési előjog. Nem a származásunk határoz meg minket, hanem döntéseink és cselekedeteink. Az aradi mártírok korábban kivétel nélkül a császári-királyi haderőkben szolgáltak, de úgy döntöttek, hogy a magyar forradalom eszméiért, a magyar függetlenségért érdemes a honvédseregbe lépni és a nemzetet fegyveresen szolgálni. A kivégzettek jó része nem is magyar származású volt, de pontosan tudták, hogy a magyar nemzet által képviselt akkori szabadság eszmény pozitív, egyetemes és előremutató. Az elítéltek közül többeknek lehetőségük lett volna megmenekülni, amennyiben nyilvánosan megtagadják a magyar forradalmat és a honvédségben letett esküjüket. Ezt egyikőjük sem vállalta. Teljesítették kötelességüket, esküt tettek, ahhoz hűek maradtak, mert hittek abban, hogy döntésük helyes. Mindezért a legnagyobb árat fizették: életüket adták a magyar nemzet szabadságáért.

Egy nemzet szabadságának értékét sokszor csak olyankor érzékeljük, amikor nagy árat kell fizetni érte. Így nem véletlen, hogy 1956. október 6-án, az aradi vértanúkról szóló akkori fővárosi megemlékezés indította el az október 23-án kirobbant forradalmat, az első népfelkelést a szovjet típusú kommunista berendezkedés ellen.

Az aradi vértanúk emlékezete Magyarországon régóta nemzeti gyásznap. De ne legyen ez a nap teljesen a gyászé! A kivégzett honvéd főtisztek élete és cselekedeteik azt üzenik, hogy a hűség, a hit, a méltóság és a kitartás, a szabadság szeretete olyan értékek és eszmék, amelyekért érdemes élni, és hogyha úgy hozza a sors, érdemes az életet is feláldozni. Ezek az aradi vértanúk igazi komoly üzenetei számunkra és ezért a magyar nemzet sohasem felejti el neveiket és tetteiket. Tudjuk, hogy szerte az országban utcákat, tereket, közintézményeket neveztek el róluk, emléktábláik, szobraik, emlékhelyeik vannak, de életük és tetteik jóval túlmutatnak ezen. Egész pályájukkal és mártíromságukkal bizonyították, hogy a tisztességért, a becsületért és a szabadságért olykor a legnagyobb áldozatot kell meghozni. Ezért a magyarság bárhol is éljen a világban, sohasem felejtheti el aradi mártírjait - zárta szavait a szónok.

A beszéd utáni ünnepi műsorban Szabó Péterné drámapedagógus közreműködött, majd a jelenlévő pártok, intézmények, civil szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat az emlékműnél.