KÖZMUNKA PROGRAM

Molnár Jánost, Berekfürdő polgármesterét arról kérdeztük, hogy a koronavírus-járvány mennyire írta át a közmunka programjukat?

Mint kiderült, időben elindulhatott mindkét közmunka programjuk, a kertészetben és a térkő üzemben is.

A kertészetben tizenegynéhány fővel dolgoznak, a térkő gyártásban öt fővel. A több hektáros kertészetben a kellő védőtávolságot mindenképpen tudják tartani, betartva a kézfertőtlenítési előírást is.

A kertészetben javában palántáznak, sok virágpalánta kikerült már a közterekre is. Új növényeket a korábban termelt huszonféle mellé nem terveznek. A piac, éttermek mellett a feldolgozóüzemek termelnek és több növényt fóliában is nevelnek.

A gyümölcsfaültetvényük még nem termő, de a többi növényt feldolgozzák és értékesítik.

Utóbbiban vannak gondjaik, hiszen Berekfürdőben nincsenek most vendégek, a bezárt szálláshelyek, éttermek sem rendelnek tőlük, így az új üzemvezetőnek a piackutatás a feladata. Próbálkoznak a házhoz szállítással is, de nagyon nehéz új piacokat találniuk. Bíznak abban, hogy hamarosan jöhetnek a turisták és újraindulhatnak a szállásadóhelyek, éttermek is, hiszen a megtermelt zöldségeiket és a feldolgozott termékeiket, ivóelveket, savanyúságokat, lekvárokat szeretik a vevők - a visszajelzések alapján - így bizakodóak a településen a jövőt illetően.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek