A nyári munkát vállaló diákok ugyanúgy adóznak, mint a felnőttek

A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózására ugyanolyan szabályok vonatkoznak,

mint más munkavállalókra, kivéve a diákszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatást

- hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek eljuttatott közleményében kedden.

Kiemelték: a diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát.

A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség - húzták alá.

A diákmunkával szerzett jövedelem adója 15 százalék, amit a munkaadó előlegként von le a tanuló bruttó jövedelméből - mutattak rá jelezvén azt is, hogy adott esetben az egyéni járulékot is a munkaadó vonja le. A foglalkoztató minderről igazolást állít ki, amire a diáknak jövőre, az szja-bevallási tervezetének ellenőrzéséhez szüksége lesz - fűzték hozzá.

Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött munkaszerződéshez, s a biztosítási jogviszonyt a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz - emlékeztettek. Arra is kitértek, hogy egyszerűsített foglalkoztatás (idény- vagy alkalmi munka) esetében nem kötelező a szerződést írásba foglalni.

A NAV szerint célszerű a megállapodás megkötése előtt a leendő munkáltatót ellenőrizni az adóhivatal honlapján az Adatbázisok rovatban, be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégnél ugyanis kockázatos dolgozni.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14