ÚTFELÚJÍTÁSI MUNKÁK TISZADERZSEN

Fótosné Czeglédi Zsuzsannát, Tiszaderzs község polgármesterét a településen zajló, önkormányzat tulajdonában lévő utak javításáról kérdeztük.

A Tiszaderzsi Önkormányzat egyik legfontosabb feladata, hogy a tulajdonunkban lévő utak állapota megfelelő, járható legyen.

Önkormányzatunk egyik legfontosabb feladata, hogy a tulajdonunkban lévő utak állapota megfelelő, járható legyen. Ezért minden évben szoktunk pályázni a Belügyminisztérium által kiírt pályázatra, és 2020 évben is a nyertes pályázatunkból tudtuk felújítani, ahol állunk, itt lévő május 1. utcát.
Ez egy régi aszfaltos út volt, ami nagyon rossz állapotban volt, kátyús, nem igazán volt már járható, és ez az útpályázatnak köszönhetően egy új aszfaltborítást, megfelelő padkát kapott. A május 1. út mellett egy másik utcát is le tudtunk aszfaltozni, úgyhogy ezzel a pályázatnak köszönhetően két útszakaszt újult meg, és vált a lakosság az ott lakók nagy örömére járhatóvá, és mondják is az itt élő emberek, hogy mióta megcsináltuk az utat, jól megnövekedett a forgalom.

Ez évben is már adtunk be pályázatot, szintén útfelújításra, abból az Ady Endre utcát szeretnénk szintén felújítani. Ez egy eléggé forgalmas útszakasz, úgyhogy nagyon ráfér a felújítás.
Azokat az utcákat, amiket nem tudunk pályázat útján megjavítani, azt igyekszünk a közmunkaprogram közút programjában lévő dolgozókkal, zúzott kővel, zúzott kőalappal ellátni, és folyamatosan arra törekszünk, hogy mindenhol biztonságban tudjanak közlekedni az ott lakók, az itt élők.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14