Természetkárosítás

A Szolnoki Járási Ügyészség vádat emelt egy 40 éves szolnoki férfi ellen természetkárosítás bűntette miatt.

A vádirat szerint a férfi 2020. szeptember 22-én az esti órákban, Szolnokon, a Tárház környékén, a Tiszán horgászott (fenekezett), de nem fogott semmit. Ezért a korábban, egy ismeretlen férfitől jogellenesen megvásárolt 103 darab tiszavirág lárva közül kettőt horogra tűzve folytatta a horgászatot, s fogott 3 darab horgászati tilalmi korlátozás alatt álló őshonos kecsegét. Majd kevéssel éjfél előtt úgy döntött, befejezi a horgászást és hazamegy. Bepakolta kocsijába a kifogott halakat és a felszerelését. Ekkor vonták intézkedés alá a halőrök, a természetvédelmi őr és a vízirendészet rendőrei.

A intézkedés eredményeként 102 darab tiszavirág lárva életben maradt, azokat a rendőrök visszaengedték élőhelyükre, a Tisza folyóba.

A tiszavirág (kérész) védett élőlény, természetvédelmi értéke egyedenként 10.000 forint.

A járási ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzéses eljárás keretében, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönt szabjon ki a férfivel szemben.

Az ügyben első fokon a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek