Michel: az EU mindent megtesz az oltóanyagok gyártásának növelésére

Az Európai Unió mindent megtesz, hogy finanszírozást biztosítson a koronavírus elleni oltóanyagok gyártásának globális növelésére

- jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedden Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójával közösen tartott online sajtótájékoztatóján.

A tájékoztatót abból az alkalomból tartották, hogy 24 vezető politikus - köztük a francia elnök, a brit, a német, az olasz és a spanyol kormányfő - aznap megjelent közös írásában egy globális együttműködési keretrendszer létrehozását javasolta a jövőbeli világjárványok kezelésére: a nemzetközi összefogás révén a szükséges információcsere felgyorsítása mellett finanszírozást is biztosítanának a vonatkozó kutatáshoz és fejlesztésekhez.

"Biztosítanunk kell az oltásokhoz, gyógyszerekhez és tesztekhez való egyetemes és méltányos hozzáférést" - fogalmazott Michel, aki a WHO-főigazgatóval együtt szintén az aláírók között volt.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt mondta, a WHO májusban előterjesztheti a világjárványokról szóló nemzetközi megállapodásra irányuló javaslatát, amely segíteni kívánja a koronavírus-járvány által feltárt hiányosságok kezelését, a nemzetközi egészségügyi előírások végrehajtását, és együttműködést biztosít a járványmegelőzés és az esetleges újabb járványokra adható válaszlépések területein.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14