Prostitúcióra kényszerített több lányt két testvér és az anyjuk

Nőket, köztük egy kiskorú lányt prostitúcióra kényszerítő hódmezővásárhelyi család három tagja ellen indult eljárás

 

- közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

A gyanú szerint a testvérpár és anyjuk 2016 és 2019 között öt nőt erőszakkal és fenyegetéssel arra kényszerített, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak férfiaknak, majd az ezért kapott pénzt elvették tőlük és saját megélhetésükre fordították. A szexuális kizsákmányolásból a család az évek alatt csaknem 20 millió forintot keresett.

A fiatal nőkkel általában a trió idősebb férfi tagja vette fel a kapcsolatot. Közösségi oldalon keresztül ismerkedett meg a korábban már prostituáltként dolgozó lányokkal, majd szerelmi viszonyt alakított ki velük. Rávette őket, hogy pénzért árulják testüket, és azzal hitegette őket, hogyha ezt megteszik, akkor lesz elég pénzük, és házat meg kocsit tudnak venni.

Többször előfordult, hogy a férfi megalázta és bántalmazta a lányokat, de olyan eset is volt, amikor éheztette vagy kábítószerrel bódította el őket. Telefonjukat is elvette tőlük, hogy senkivel ne tudjanak beszélni.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek