Első félév értékelése

Elégedett-e az első félévi eredményekkel? - kérdeztük Kovács Miklósnétól, a Györffy István Katolikus Általános Iskola igazgatójától.

 

Az adott helyzethez viszonyítva az igazgatónő elégedett az eredményekkel, bár nem ilyen félévre készültek, de a járványügyi helyzet miatt több osztály, pedagógus is volt karanténban és egy hét rendkívüli szünet is volt. Ennek ellenére a gyermekek szépen teljesítettek - mondta az iskolavezető, aki szólt arról is, hogy a neten kapott feladatokat folyamatosan, becsületesen oldották meg a diákok .
A félévi átlag alsóban és felsőben is 4 feletti volt, s mindenki lehetőséget kapott a javításra.

A nyolcadikosak elsősorban továbbtanulásra a helyi középiskolákat célozták meg, a tehetséges diákok szolnoki és debreceni középiskolát választottak.
A leendő elsősökkel a Fecskehívogató facebook csoportban tartják a gyerekekkel és szüleikkel a kapcsolatot a pedagógusok. Nagyon aktívak voltak a gyerekek a feladatmegoldásoknál.
Az igazgatónő reméli, hogy személyesen is tudnak majd találkozni a gyerekekkel az áprilisi beiratkozáskor.


A tanítónők egyenként, személyre szabottan tartják a gyerekekkel a kapcsolatot és adnak nekik feladatot.
A tanulmányi versenyek online módon zajlanak, itt is sok sikert értek el a a györffysek az elmúlt időszakban és a napokban is zajlik több döntő.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.