A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt

A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított egy kétszárnyas vasajtót és egy falhoz rögzített elektromos kábelt vitt magával Tiszaburán.

 

Ismeretlen személy ment be a Tiszaburai Községi Önkormányzat udvarára 2021. január 30-án 11 óra és 2021. február 1-jén 11 óra között, és az egyik tároló kétszárnyas vasajtaját lefeszítette, azt a zsanérról leemelte, továbbá egy falhoz rögzített, tíz méter hosszúságú elektromos kábelt is leszakított. A jogsértő ezt követően a vasajtószárnyakat és a kábelt eltulajdonította.


A bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül azonosították, majd elfogták és előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható tiszaburai lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt beismerő vallomást tett, ami során elmondta, hogy az ellopott értékeket eladta. Az egyenruhások kutatás során az alkalmi vevőnél megtalálták és lefoglalták a tárgyakat.

A nyomozók a gyanúsított kihallgatást követően őrizetbe vették a 25 éves férfit, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.
A nyomozó hatóság a büntetőeljárást bíróság elé állítási javaslattal fejezi be.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek