Emlékezés a vadászházban

Január elején a koronavírus- fertőzés szövődményeiben elhunyt Szabó Ferenc, korábbi országgyűlési képviselő, a Földművelésügyi Minisztérium egykori főosztályvezetője.

 

A nemzetközileg is elismert vadgazdálkodási szakembert életének hatvannyolcadik évében érte a halál. Tisztelői, egykori munkatársai emlékeztek meg róla Karcagon, a Nagykun Vadásztársaság udvarán álló kopjafánánl.

A napokban elhunyt Szabó Ferencre, a Földművelésügyi Minisztérium egykori főosztályvezetőjére, a vadásztársadalomért dolgozó kiváló szakemberre emlékeztek a Karcagi Nagykun Vadásztársaság udvarán lévő kopjafánál.

- Kedves részvétnyilvánító közösség! Nehéz szívvel gyűltünk ma itt össze, hiszen egy kiváló emberre emlékezünk, Szabó Ferenc országgyűlési képviselő úrra, a földművelésügyben különböző beosztásokban, végül főosztályvezetőként a vadászatért, a vadász társadalomért dolgozó kiváló emberre, aki a magyar vadgazdálkodásban, a vadászatban, a jogi szabályozásban, a gazdák és a vadászok, a környezet és természetvédők együttműködésében nem túlzás, ha azt mondjuk, maradandót alkotott az elmúlt évtizedekben - kezdte beszédét dr. Fazekas Sándor földügyi kormánybiztos, korábbi földművelésügyi miniszter.

- Nagyon rossz belegondolni abba, hogy Szabó Ferenc, a közös Feri barátunk már nincs közöttünk, hiszen egy igazán életerős, temperamentumos, jó kedélyű, a barátaira, ügyfelekre, érintettekre mindig tiszta szívvel odafigyelő, őket segítő embert veszítettünk el személyében. Nem halljuk már a hangját, nincs itt előttünk a kedves alakja, nélkülözi a családja, nélkülözi a magyar vadásztársadalom, a gazdák, és mi valamennyien itt Karcagon is, akik ismertük, szerettük, tiszteltük őt. Én 1998-ban ismertem meg mint országgyűlési képviselőt, együtt dolgoztunk négy éven keresztül. Utána a Vidékfejlesztési majd a Földmérési Minisztériumban nyolc éven át dolgoztunk együtt mindig egyetértésben az emberekért, a vadászokért, a gazdákért, a magyar jövőért. Szerette ezt a tájat, alföldi ember volt, Abonyból jött, ott volt vállalkozása. Ott dolgozott illetve legfőképpen Budapesten, de az egész országot ismerte, bejárta. Alig hiszem, hogy van ma Magyarországon olyan ember, aki olyan sok vadászt, vidéki embert, településvezetőt, egyesületi elnököt ismert, de őt is ismerték, szerették és tisztelték.

Nagyon nagy munkát végzett a vadászat területén, a fegyvertartás, a vonatkozó szabályok, a különböző rendeletek megalkotásában, és legutóbb egy igazán nagy munkának volt a részese: a vadászati területnek a pályáztatásának, hasznosításának, Magyarországon több mint 1300 vadásztársaság találta meg működési feltételeit, találta meg azt a területet, amelyen ezt a nemes és ősi foglalatosságot űzheti. Jószívű, érző szívű magyar ember volt, büszke nemzeti érzéssel, büszke arra, hogy magyar, hogy hasznos tagja a magyar társadalomnak. Emlékét megőrizzük kegyelettel. A jelenlegi sajátos körülmények között most Karcagon elhelyezzük emlékére a koszorúnkat. Bízom benne, hogy szívünkben, írásokban a visszaemlékezésekben megőrizzük emlékét, hogy azt a munkát, amelynek a feltételeit megteremtette, tudjuk a jövőben is folytatni. Nyugodjék békében!- zárta beszédét dr. Fazekas Sándor.

Hubai Imre Csaba, a Karcagi Nagykun Vadásztársaság elnöke a vadászok nevében idézte fel Szabó Ferenc alakját.

- Tisztelt emlékező barátaim! Fájó szívvel emlékezünk Szabó Ferenc barátunkra, aki a karcagi gazdákért, vadászokért, a gazda társadalomért nagyon sokat tett, és úgy gondolom, hogy az ő emléke valamennyiünk számára egy olyan példa, amit nem fogunk elfelejteni. Örökké megőrizzük emlékezetünkben Szabó Ferenc barátunkat - fogalmazott az elnök, majd a jelenlévők koszorút helyeztek el a kopjafánál a nagyszerű vadász szakember emlékére, valamint egy-egy tölténybe helyezett üzenetet írtak, amit eljuttatatnak majd a családjának.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek