Pengő Ferenc, 5300 Karcag PF 14
+36 30 223 8844
karcagtv@gmail.com
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
+36 1 457 7100
info@nmhh.hu
A Karcag TV Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács támogatási program keretében támogatja.
Minden eddiginél több, összesen 1112 fürdőző csobbant a jeges Tiszában Tiszafüreden, január 4-én, szombaton, miközben több mint 3000 néző bíztatta a partról a bátor és jókedvű résztvevőket.
Ezzel vélhetően ez lett az utóbbi évtized legnagyobb hidegvizes fürdőzős eseménye Magyarországon.
Ennyien még sosem fürödtek egyszerre a jeges Tiszában.
A mostanra igazi népünnepéllyé vált eseményen fantasztikus volt a hangulat, és – nevéhez hűen – idén a Jeges Fürdés szó szerint jeges volt, hiszen szombat reggel 5 centi vastag jeget kellett feltörni ahhoz, hogy a fürdőzők koradélután be tudjanak sétálni a Holt-Tiszába, ami mindössze 1 fokos volt. A csobbanók összesen 12 turnusban merültek, és hat szauna, egy dézsafürdő, valamint tábortüzek gondoskodtak a felmelegedésükről. A fürdőzés előtt immár hagyományosan, Czókoly Sándor káplán, atya megszentelte a Tiszát, amit – a fürdőzőkkel együtt – több mint négyezren kísértek figyelemmel.
A rendezvényt immár ötödik alkalommal rendezte meg az alapító, Ljasuk Dimitry – filmes szakember, a Tisza-tó zöld nagykövete – ezúttal Tiszafüred Város Önkormányzatával közös szervezésben. Az első fürdőzést 2021 januárjában hívta életre Dimitry, akkor még mindössze tíz csobbanóval. Az évek során aztán egyre többen érkeztek a fürdésekre, és így lett öt év alatt a Jeges Fürdés, Újévi Csobbanás a Tisza-tó és környékének legnagyobb téli közösségi sporteseménye.
„Fantasztikus érzés, hogy sikerült a Tisza-tavon is meghonosítani egy egyébként külföldön már régóta ismert és nagy népszerűségnek örvendő újévi szokást. Korábban elképzelni sem mertem volna, hogy több mint ezer emberrel közösen győzzük le a félelmünket, illetve ekkora tömegben, boldogságban úszva fejezzük ki a tiszteletünket hazánk szeretett folyójának. Gratulálok valamennyi csobbanónak, kiemelten a gyermekeknek és az első kerekesszékes fürdőzőnek is.” – mondta Ljasuk Dimitry alapító.
Újvári Imre, Tiszafüred polgármestere kiemelte, hogy a fürdőzők biztonságáról idén is vízimentők, búvárok és a mentőszolgálat munkatársai gondoskodtak. „Tiszafürednek ez egy kivételesen jó lehetőség, hogy télen is felhívjuk a figyelmet a Tisza-tóra, az egészséges életmód fontosságára, az pedig minden korábbi várakozásunkat felülmúlta, hogy végül csaknem 4 ezren köszönthettük így együtt az új évet” – fogalmazott a városvezető.
A csobbanás végén a haladó hidegvízes fürdőzők kapták meg a lehetőséget, hogy több fordulóban, 15 perces etapokban merítkezhessenek meg a jeges vízben, majd szauna szeánszokon melegedjenek fel. A gyakorlott fürdőzőket Czettele Győző többszörös Téli Balaton-átúszó, a Hidegterápia alapítója kísérte gondos felügyelet mellett a Tiszába.
A szervezők jövőre is szeretettel várják a csobbanókat, és egészséges, boldog új esztendőt kívánnak! Viszlát a Tiszán!
A RENDEZVÉNYRŐL BŐVEBBEN:
Az első Jeges Fürdést 2021-ben rendezte Ljasuk Dimitry azzal a céllal, hogy meghonosítsa a Tisza-tónál a hidegvizes fürdőzés felemelő érzését, és ezzel fűzze szorosabbra az ember és a Tisza kapcsolatát. Akkor mindössze csak tízen csobbantak és még szauna sem volt. A következő évben már volt egy mobil szauna, és 93 bátor ember, köztük gyerekek is csobbantak a Tiszában. Ez volt az első év, hogy a csobbanás előtt a Tiszát megszentelte a helyi káplán, Czókoly Sándor Atya.
2023-ban az ország számos pontjáról érkeztek a fürdésre, még külföldről is. Egyre többen jelmezekben csobbantak. Igazi népünnepéllyé vált a Jeges Fürdés, és immár 447-en csobbantak és közel kétezer néző buzdította a bátor jelentkezőket.
2024. januárjában az eső ellenére is minden eddiginél többen, 747-en csobbantak, nyolc turnusban és két és félezer néző segített fantasztikus hangulatot teremteni.
2025-ben végül minden eddigi rekord megdőlt, 1112-en fürödtek a Tiszában és több mint 3000 néző bíztatta a csobbanókat.
A 2025-ös rendezvény társzervezője Tiszafüred Város Önkormányzata volt, Ujvári Imre polgármester köszöntötte a csobbanókat. A rendezvényen F. Kovács Sándor a Tisza-tó miniszteri biztosa és Hubai Imre Jász-Nagykun vármegyei közgyűlés elnöke is részt vett és csobbant.
AZ ALAPÍTÓ-SZERVEZŐRŐL
A Jeges Fürdés alapítója és főszervezője Ljasuk Dimitry független filmrendező, a Tisza-tó zöld nagykövete, reklámszakember. Legismertebb filmje a „Jóreménység-sziget”, ami az utóbbi évek egyik legsikeresebb független magyar mozifilmje. Emellett Dimitry nevéhez fűződik a Tisza szennyezettségét feltáró, számos nemzetközi díjat nyert „Tisza nevében” című dokumentumfilm, de részt vett a „Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom” természetfilm készítésében is, és nemrég mutatta be a Tisza-tó megóvását segítő ismeretterjesztő filmjét, a „Tisza-tó írott és íratlan szabályokat”. A Jeges Fürdés mellett rendszeresen szervez és tart szemétszedéseket a Tisza-tavi közösségek és vállalatok részvételével a térségben.
Boldog Új Esztendőt kívánunk!
Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.