Határrendészeti összesítő Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

A rendőrök egy embercsempésszel és húsz illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

 

A NAV egyik munkatársa tett bejelentést a 112 segélyhívó központba, hogy 2021. január 29-én 9 óra körül Szolnok külterületén, a 4. számú főút egyik parkolójában végrehajtott igazoltatás során egy kistehergépkocsi vezetője a járművét hátrahagyva elmenekült. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság helyszínre kiérkező rendőrei a gépkocsi csomagterében 20, feltehetően szír állampolgárságú személyt találtak, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a Szolnoki Rendőrkapitányságra előállították, elszámoltatásuk folyamatban van.


Az egyenruhások rövid időn belül elfogták és előállították a határsértőket szállító gépjármű sofőrjét, aki ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága embercsempészés bűntett miatt folytat el eljárást.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek