Bajnokok Ligája - Szoboszlaiék győztek Lipcsében, rangadót nyert a Barcelona

Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool 1-0-ra győzött a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is soraiban tudó RB Leipzig otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában, míg a nap rangadóján a Barcelona Raphina mesterhármasának is köszönhetően 4-1-re verte a vendég Bayern Münchent.

Mindhárom magyar végig a pályán volt Lipcsében, és a Premier League-ben listavezető Vörösök kezdtek jobban, Nunez a 27. percben vette be közelről az amúgy remekül védő Gulácsi kapuját.

A vendégek nagyrészt mezőnyfölényben voltak, ugyanakkor több érvényes gól már nem esett, mert a hazaiak csak lesről tudtak betalálni. Sikerével a Liverpool továbbra is százszázalékos, míg a Leipzig nulla pontos.

Szoboszlai - aki pénteken lesz 24 éves - számára különleges volt a találkozó, hiszen a magyar válogatott csapatkapitánya 2021 és 2023 között két és fél évig volt a lipcsei klub futballistája, és a német együttesben nyújtott teljesítménye keltette fel a Liverpool figyelmét.

A szerdai rangadón a spanyol bajnokságban listavezető FC Barcelona már a 2. percben vezetést szerzett a Bundesligában éllovas Bayern Münchennel szemben, és a 33-szoros német bajnok kis vártatva egyenlített volna, de les miatt nem adták meg Kane találatát. Az angol csatár azonban nyolc percre rá már szabályos körülmények között 1-1-re módosította az állást.

Ettől kezdve viszont még nagyobb nyomás nehezedett a vendégek kapujára, és előbb az ex-müncheni sztár, a lengyel Lewandowski, majd közvetlenül a szünet előtt Raphinha ismét betalált. A brazil csatár az 56. percben már mesterhármasnál járt, és ez elegendő volt a magabiztos diadalhoz.

Ezzel megszakadt a bajorok katalánok elleni 2015. május 12. óta tartó remek, hat győzelemből álló, 22-4-es gólkülönbségű sorozata.

Az átalakított BL-sorozatot vereséggel nyitó Barcelona a legutóbbi két összecsapását megnyerte, míg a Bayern éppen fordítva teljesít: a sikeres, 9-2-es rajt után egymást követő két fellépését bukta el.

A Manchester City esélyeshez méltón verte 5-0-ra a cseh Sparta Prahát és továbbra is veretlen.

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 3. forduló:

RB Leipzig (német)-Liverpool (angol) 0-1 (0-1)

gól: Nunez (27.)

FC Barcelona (spanyol)-Bayern München (német) 4-1 (3-1)

gól: Raphinha (2., 45., 56.), Lewandowski (36.), illetve Kane (18.)

Manchester City (angol)-Sparta Praha (cseh) 5-0 (1-0)

gól: Foden (3.), Haaland (58., 68.), Stones (65.), Nunes (88.)

Atlético Madrid (spanyol)-Lille (francia) 1-3 (1-0)

gól: Álvarez (8.), illetve Zsegrova (61.), David (74., 89.)

Benfica (portugál)-Feyenoord (holland) 1-3 (0-2)

gól: Aktürkoglu (66.), illetve Ueda (12.), Milambo (33., 92.)

Red Bull Salzburg (osztrák)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-2 (0-0)

gól: Kulenovic (49.), Petkovic (84.)

piros lap: Schlager (66., Salzburg)

Young Boys (svájci)-Internazionale (olasz) 0-1 (0-0)

gól: Thuram (93.)

korábban:

Atalanta (olasz)-Celtic Glasgow (skót) 0-0

Brest (francia)-Bayer Leverkusen (német) 1-1 (1-1)

gól: Lees-Melou (39.), illetve Wirtz (24.)

Kedden játszották:

Real Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német) 5-2 (0-2)

gól: Rüdiger (60.), Vinícius (63., 86., 93.), Lucas Vázquez (83.) illetve Malen (30.), Gittens (34.)

Paris Saint-Germain (francia)-PSV Eindhoven (holland) 1-1 (0-1)

gól: Hakimi (55.), illetve Lang (34.)

Juventus (olasz)-VfB Stuttgart (német) 0-1 (0-0)

gól: El Bilal Toure (92.)

piros lap: Danilo (84., Juventus)

Arsenal (angol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-0 (1-0)

gól: Riznyk (29., öngól)

Aston Villa (angol)-Bologna (olasz) 2-0 (0-0)

gól: McGinn (55.), Durán (64.)

Girona (spanyol)-Slovan Bratislava (szlovák) 2-0 (1-0)

gól: Gutierrez (42.), Juanpe (73.)

Sturm Graz (osztrák)-Sporting Lisboa (portugál) 0-2 (0-1)

gól: Nuno Santos (23.), Gyökeres (53.)

AC Milan (olasz)-Club Brugge (belga) 3-1 (1-0)

gól: Pulisic (34.), Reijnders (61., 71.), illetve Sabbe (51.)

piros lap: Onyedika (40., Club Brugge)

AS Monaco (francia)-Crvena zvezda (szerb) 5-1 (2-1)

gól: Minamino (20., 70.), Embolo (45+4.), Singo (54.), Akliouche (97.), illetve Ndiaye (27., 11-esből)

A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának tabellája a harmadik forduló után:

1. Aston Villa 3 3 - - 6- 0 9 pont
2. Liverpool 3 3 - - 6- 1 9
3. Manchester City 3 2 1 - 9- 0 7
4. AS Monaco 3 2 1 - 9- 4 7
5. Brest 3 2 1 - 7- 2 7
6. Bayer Leverkusen 3 2 1 - 6- 1 7
7. Internazionale 3 2 1 - 5- 0 7
8. Sporting Lisboa 3 2 1 - 5- 1 7
9. Arsenal 3 2 1 - 3- 0 7
10. FC Barcelona 3 2 - 1 10- 3 6
11. Borussia Dortmund 3 2 - 1 12- 6 6
12. Real Madrid 3 2 - 1 8- 4 6
13. Benfica 3 2 - 1 7- 4 6
14. Juventus 3 2 - 1 6- 4 6
15. Lille 3 2 - 1 4- 3 6
16. Feyenoord 3 2 - 1 6- 7 6
17. Atalanta 3 1 2 - 3- 0 5
18. VfB Stuttgart 3 1 1 1 3- 4 4
19. Paris Saint-Germain 3 1 1 1 2- 3 4
20. Celtic Glasgow 3 1 1 1 6- 8 4
21. Sparta Praha 3 1 1 1 4- 6 4
22. Dinamo Zagreb 3 1 1 1 6-11 4
23. Bayern München 3 1 - 2 10- 7 3
24. Girona 3 1 - 2 4- 4 3
25. AC Milan 3 1 - 2 4- 5 3
26. Club Brugge 3 1 - 2 2- 6 3
27. Atlético Madrid 3 1 - 2 3- 8 3
28. PSV Eindhoven 3 - 2 1 3- 5 2
29. Sahtar Donyeck 3 - 1 2 0- 4 1
30. Bologna 3 - 1 2 0- 4 1
31. RB Leipzig 3 - - 3 3- 6 0
32. Sturm Graz 3 - - 3 1- 5 0
33. Crvena zvezda 3 - - 3 2-11 0
34. Young Boys 3 - - 3 0- 9 0
35. Red Bull Salzburg 3 - - 3 0- 9 0
36. Slovan Bratislava 3 - - 3 1-11 0

Az alapszakaszból csupán az első nyolc helyezett jut egyenesen a nyolcaddöntőbe, a 9-24. helyezettek oda-visszavágós párharcban küzdhetnek meg a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 együttes kiesik.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek