BŰNÖSNEK TALÁLTA A BÍRÓSÁG A KARCAGI FÉRFIT

Elsőfokon 16 év börtönt kapott az a karcagi férfi, aki megfojtotta édesapját. Az ügyben kitűzött tárgyaláson a vádlott nehezen viselte el a történéseket.

A büntetés-végrehajtási intézet munkatársai azonban jól kezelték a feszült helyzetet, mely a bírónő és a vádlott között alakult ki.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 2023. február 17-én emberölés, életveszélyt okozó testi sértés és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 34 éves büntetett előéletű férfival szemben, aki a vád szerint rendszeresen – egy esetben közvetlen életveszélyes sorozatbordatörést, egy esetben ujjcsonttörést okozva – bántalmazta, és végül 2021. szeptember 3-án este 20:00 óra körüli időben karcagi otthonában dulakodás közben megfojtotta az édesapját. Az ügyben kitűzött újabb tárgyaláson iratismertetésre perbeszédekre és ítélethirdetésre került sor.

Dr. Mészáros Anikó ügyész
- Az emberölés bűntette tekintetében a szakértői vélemény adatai alapján a sértett halála a nyak 5-10 percen keresztül történő folyamatos szorítása következtében kialakult oxigénhiányos állapot, fulladás miatt következett be. Köztudomású az a körülmény, hogy egy ember nyakának percekig történő szorítása halálhoz vezet, ezáltal megállapítható, hogy D. István vádlott szándéka édesapja megfojtására, megölésére irányult. A büntetés kiszabása során vádlott vonatkozásában súlyosító körülményként kell értékelni a cselekmények többszörös halmazatát, azt, hogy ezeket hozzátartozója sérelmére kitartó szándékkal követte el. A cselekmények elkövetésekor büntetőeljárás hatálya alatt állt, büntetett előéletű, a korábbi elítélései során is az édesapját bántalmazta. A vádlott a vele szemben alkalmazott távoltartás szabályait is megszegte. Az ittas állapot, a drogfogyasztó és italozó életmód ugyancsak súlyosító körülmény. Enyhítő körülményként szükséges a vádlott javára értékelni, hogy hosszabb ideje alatt áll büntetőeljárás hatálya alatt, kényszerintézkedés mellett. Az időmúlás önmaga enyhítő körülményként nem értékelhető a magas büntetési tételre figyelemmel. Mindezek alapján a vádirattal egyezően indítványozom, hogy a Törvényszék D. István vádlottat szabadságvesztésre ítélje, amelynek végrehajtási fokozatát börtönben állapítsa meg. A súlyosító körülmények nagyobb számára és nyomatékára, a vádlott vonatkozásában irányadó, 5 évtől 22 év 6 hónapig tartó halmazati büntetési tétel keret közép mértékétől, ami 13 év és 9 hónap, ehhez képest meghaladó mértékű szabadságvesztés kiszabását indítványozom.

A vádlott védőügyvédje perbeszédében elmondta, hogy védence nem ölte meg az édesapját. Hozzátette, hogy mindkettőjüknek volt az alkohollal problémája. Az édesapa is gyakran bántalmazta fiát.

Dr. Vincze András ügyvéd
- A vádlott folyamatos bántalmazásnak volt az elszenvedője az édesapja által. Ez a kapcsolat folyamatosan, és rossz volt az édesapja oldaláról is. Az orvosi iratok alapján megállapítható, hogy volt többször, hogy az édesapja eszközzel bántotta a védencemet, akár ez legyen macsétával, vagy bármilyen más eszköz is, és ezt J. Róbert az egyik tanú is alátámasztotta. Az eszközt azért szeretném kiemelni, mert ugye ebből is tudnánk az ölési szándékot alátámasztani, de ilyenről nincs szó, a vádlott vonatkozásában nem emelt ki ilyet a vádirat. A vádlotti védekezés pont az, hogy az édesapja támadt rá, és ő védekezett, és abból alakult ki egy vita, egy veszekedés közöttük, de nem ölte meg az édesapját.

Az ügyvéd tehát vitatta az emberölési szándékot, sőt ismeretlen személy idegenkezűségét is felvetette a bíróság előtt. A vádlott utolsó szó jogán továbbra is tagadta, hogy megölte volna édesapját. Dr. Hajdú Anna bírónő hirdette ki az ítéletet.


Dr. Hajdú Anna bíró
- D. István vádlott bűnös, egyrendbeli testi sértés bűntettében, egyrendbeli testi sértés bűntettében és egyrendbeli emberölés bűntettében. Ezért a bíróság a vádlottat halmazati büntetésül 16 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozatát börtönben állapítja meg. A bíróság megállapítja, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság a kiszabott szabadságvesztés tartamába a vádlott által 2021. szeptember 4. napjától a mai napig előzetes fogvatartásban
töltött időt beszámítja.

Az ügyész három nap gondolkodási időt kért. A vádlott védőügyvédje pedig fellebbezett az ítélet ellen. Álláspontja szerint védence nem követett el emberölést, ezért elsődlegesen a felmentését kérte. Másod sorban pedig a halált okozó testi sértés megállapítását indítványozva fellebbezett. A vádlott sem fogadta el az ítéletet ő is fellebbezett. Az ügyben a Szegedi Ítélőtábla fog végső döntés hozni.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.