DÍJAZTÁK A LEGSZEBB KONYHAKERTEKET

A IX. Traktoros Ügyességi Verseny keretein belül lezajlott a „Legszebb konyhakertek” országos program karcagi eredményhirdető ünnepsége.

Az eseményen az érdeklődők megtekinthették a program karcagi kertjeinek terménybemutatóját is.

A kezdeményezés Karcagról indult annak érdekében, hogy a kertes házakban élők ne lebetonozzák, vagy befüvesítsék kertjeiket, hanem azokon önmaguk számára kiváló minőségű zöldséget- gyümölcsöt termeljenek. A mozgalom nagyon gyorsan országos méretűvé vált, majd hamar meghódította az egész Kárpát- medencét.

HUBAI IMRE, a vármegyei közgyűlés elnöke:
- És egy olyan elhivatottságnak, egy olyan szenvedélynek, egy olyan hivatásnak állít példát és állít évről évre seregszemlét, ami azt gondolom, hogy az öngondoskodáson felül, az önellátáson felül az egészséges élelmiszerek megteremtésének talán a legfontosabb színhelye, a házikerteknek, a konyhakerteknek a színtere.

Vidéken egyáltalán nem ritka, sőt, majdhogynem kötelesség a konyhakert művelése, miközben a nagyvárosokban is egyre alakulnak a kert- közösségek, ahol a panelházak tövében termesztik a paprikát, hagymát, paradicsomot.

F. KOVÁCS SÁNDOR, országgyűlési képviselő, Fidesz- KDNP:
- Vannak olyan zöldségek, vannak olyan termények, amelyek az én kertemben is van és olyat, amit csak szeretnék, mert olyan szépek, hogy és olyan ízletesek, hogy mindenkinek ki kellene ilyen kitűnő élelmiszer, ilyen bioélelmiszer, amint a kiskertekben terem.

A Zuglógerben tartott kistermelői bemutatón minden létező zöldség, szezonális gyümölcs felvonultatott, minden, ami egy kiskertben, konyhakertben megteremhet.

FAZEKAS SÁNDOR, országgyűlési képviselő, Fidesz- KDNP:
- Látszik az, hogy itt most a Magyarország Legszebb Konyhakertjei mozgalomnak a karcagi eredményhirdetésén a legkülönbözőbb zöldségekből- gyümölcsökből nagyon színvonalas repertoárt vonultatnak föl a termelők. Bízom benne, hogy ez inspiráló lesz a jövő évre is, hiszen minden év egy új nyomás, minden év hozhat egy újabb szerencsés időszakot, hát ez most már az előkészítő munkáknak az ideje, én biztos vagyok abban, hogy a jövő évben is sikeresen tudunk majd termelni.

Balkon kategóriában 1. helyezett lett Bodnárné Ökrös Zsuzsanna. Közösségi kategóriában 1. helyen végzett a Szent Erzsébet Óvoda és a Madarász Imre Egyesített Óvoda Gépgyár utcai SZIM Óvodája. 2. helyezett lett a Madarász Imre Egyesített Óvoda Csokonai és Kinizsi utcai Óvodája, a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központja, valamint a Karcagi Kováts Mihály Általános Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolája. 3. helyen végzett a Györffy István Katolikus Általános Iskola, a Madarász Imre Egyesített Óvoda Zöldfa utcai és Táncsics krt. 19. számú Óvodája, illetve a Városi Önkormányzat Városgondnoksága.

SÁRI-KOVÁCS SZILVIA, a program ötletgazdája:
- Én úgy gondolom, hogy a kertesek olyan praktikákkal, tudással rendelkeznek, hogy jöhet bármi, őket nem fogja zavarni semmi, mindennek elébe tudnak nézni és minden akadályt le tudnak győzni. Ebben az évben nagyon nagy eredmény volt, hogy a száznegyvenkilenc országos díjra jelölt kert közül csak tizenketten használtak vegyszeres védekezést, magánkertesek közül pedig csak egy fő használt permetezést, illetve vegyszert.

Mini kategóriában 1. helyezett lett Tőkés Nóra és Tőkés Gergő, valamint Kele Imre. 2. helyen végzett Tóth Irén és Varga Nándor, illetve Koczka Dominik. 3. helyezett lett Gazsó Imre, Házi Zsolt, valamint Nagy Imre. Oklevélben részesült Vadai István Zoltán és Orosz István Lajosné. Normál kategóriában 1. helyen végzett Csontos Lajos és felesége, Káposztási Józsefné, Némethné Nagy Julianna és családja, valamint Rácz János István és felesége. 2. helyezett lett Bosnyák Imre, Kőházi Istvánné és Nagy Imre. 3. helyen végzett Szarka Bálintné, oklevélben részesült Zavatszkiné Cseppentő Éva. Zártkert 1. – Zöldséges kategóriában 1. helyezett lett Rideg István. 2. helyen végzett Csontos Lajos, Györfi Sándorné, Nagy Imréné és Szívós Gyuláné. Zártkert 3. – Vegyes kategóriában 1. helyen végzett Jónás Sándor és felesége, valamint Nagy Kinga. 2. helyezett lett Márki Zoltán. A 3. helyen Kacsándi Istvánné végzett, oklevélben részesült Balogh Lőrincné.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek