LETARTÓZTATÁSBAN A TISZAFÖLDVÁRI GYÚJTOGATÓ

A Szolnoki Járási Ügyészség közveszély okozása bűntettének kísérlete és zaklatás vétsége miatt indítványozta egy 22 éves tiszaföldvári férfi letartóztatását,

aki először megfenyegetett egy helybeli házaspárt, majd megpróbálta felgyújtani a házukat.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2024. szeptember 20-án megjelent egy tiszaföldvári ingatlan előtt, és az ott lakókat megfenyegette azzal, megöli őket úgy, hogy a házukat rájuk gyújtja.
A gyanúsított ezt követően, 2024. szeptember 23-án ismét megjelent az ingatlannál, oda bekiabált, majd miután a sértettek vele nem akartak beszélni, a nála lévő gyufával a ház kerítésén lévő borostyánt meggyújtotta.
A borostyán tüzet fogott és a tűz átterjedt az ingatlan kiskapuja felett található lakóházhoz közvetlenül kapcsolódó faszerkezetre. A tüzet az ingatlanban tartózkodó sértettek eloltották.
Amennyiben a gyanúsított által gyújtott tüzet nem oltják el, az a lakóház tetőszerkezetére is átterjedhetett volna, és az egész lakóház kiégését is okozhatta volna.
Az ügyészség az indítványában hivatkozott a gyanúsítottal szemben fennálló szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítésének, és a bűnismétlésnek a veszélyére is.
A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a férfi letartóztatását, ami ellen ő fellebbezett, így a letartóztatás kérdésében végleges döntést a Szolnoki Törvényszék fog hozni.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek