FÁZNAK A POLOSKÁK

A hideg beköszöntével a poloskák is fáznak, keresik a meleg helyeket, ezért egyre gyakrabban jelennek meg a családok otthonaiban.

Ugyan kis méretűek, ám viselkedésükkel és szagukkal roppant kellemetlenek tudnak lenni. Önök hogyan védekeznek ellene?

A bogarak a hűvösebb idő beköszöntével melegebb helyre próbálnak húzódni, hogy átvészeljék a telet. Azonban nem csak a mezei poloska, hanem a vándor poloska és márványos poloska is egyre jobban elterjedt az országban. Érdekes, hogy még a nagyobb városok központjában, a lakótömbök emeleten lévő lakásaiba is könnyedén bejutnak a teljesen ártalmatlan, de meglehetősen zavaró bogarak. De vajon mi a legidegesítőbb a poloskában?

Forgó Andrásné
- Nagyon nagy zajjal vannak meg borzalmas bűzt árasztanak, mikor a lakásba bejönnek. Maga az kellemetlen, hogy ő menekülne, én meg vadászok rá. Addig amíg el nem csípem, az bizony sokszor kellemetlen időtöltés az éjszakában. Itt hiába volna szúnyogháló, akinek ilyen ablaka van, az se tud védekezni, mert mellette olyan szépen bekúsznak. Itt is a zárt ajtó mögött is. Sokszor nem veszem észre, és a ruhámon hozom be, vagy a hátamon behozom, mert annyira kis pici vékony lába van, hogy megtapad az ember ruházatán, haján, úgyhogy észre se veszi, mikor becipeli.

A nő hozzátette, hogy ezzel sajnos együtt kell élni. Ő felszerelkezett mindenféle rovarírtó szerrel és arra pedig különösen figyel, hogy az erkélyen ne legyen semmilyen kivilágítás mert az különösen vonzza a poloskákat. Az utca emberét is megkérdeztük a téma kapcsán.

Holé Valéria
- Én most olyan nagyon sokkal nem találkoztam, de azért már be-bejönnek. Megfogom és kidobom őket. Repdes, zúg a fejem fölött, hogyha úgy adódik, meg iszonyatosan büdös, hogyha az ember véletlenül elnyomja. Le van húzva a szúnyogháló, de akkor is bejönnek.

Egy férfi elég drasztikus módot választ, a váratlan vendégek, vagyis poloskák eltávolítására. Szerinte ez a leghatásosabb módszer.

Bíró István
- Engem nem zavar, de a feleségem nagyon ijedős. Ő nem szereti még látni se, nemhogy még megfogni. Én el szoktam kapni és kidobom a vécékagylóba, hadd ússzon. Mindenféle rést megkeres, meg ha ugye szellőztetni kell az ablakot, nyitva kell hagyni, akkor már be is jön.

Egy hölgy szerint igaz, hogy kellemetlen a poloskák jelenléte a lakásokban, de ennek ellenére ő gondol arra, hogy mégiscsak egy élőlényről van szó.

Koncz Ilona
- Zajosan szálldogál ide-oda, ha meg lecsapjuk, akkor büdös. Úgyhogy ki szoktuk menteni azért, és kitesszük őket a szabadba. Nem próbáltam semmi különleges módszert még ellenük. Azon kívül, hogy szúnyogháló van az ablakokon, meg próbálunk odafigyelni arra, hogy ne hagyjuk nyitva az ajtót, ablakot. A kiteregetett ruhát pedig ki kell rázogatni, hogy ne legyen benne poloska.

Egyes információk szerint a poloskák kedvelnek bizonyos színeket. A sárga, a zöld, a szürke és a barna színű tárgyakhoz vonzódnak. Tehát aki minimálisra akarja csökkenteni az esélyt arra, hogy összefusson egy poloskával az a ruházatában vagy például a függönyszín választásánál kerülje el ezeket a színeket.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.