Nemzetek Ligája - Fiola: nem mi vagyunk az esélyesek, de szeretnénk megszorítani a hollandokat

Fiola Attila szerint hazai pályán minden rivális ellen magabiztosan kell pályára lépnie a magyar labdarúgó-válogatottnak, így pénteken, a holland csapat ellen is, a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában.

"Lehet, hogy nem mi vagyunk a meccs favoritjai, de szeretnénk megszorítani őket. Nem lesz könnyű pontot, vagy pontokat szerezni, de az elmúlt években megmutattuk, hogy képesek vagyunk jobb csapatok ellen is bravúros eredményeket elérni"- fogalmazott az Újpest FC védője, aki kifejtette, nyári átigazolása után kifejezetten jól érzi magát, mert az Európa-bajnokságot követően volt két hónapja pihenni, így nagyon jó erőben van.

A 34 éves futballista elárulta, egyelőre furcsa számára, hogy a nemzeti együttes korábbi csapatkapitánya, Szalai Ádám vezetői szerepkörben visszatért a válogatotthoz, mert tíz évet játszott vele együtt címeres mezben, de úgy vélte, remek ember és játékos, ezért a szakmai stáb biztosan előrébb lesz vele.

"Olyan ember vagyok, aki mindig csak a következő meccsre koncentrál, éppen ezért nem gondoltam volna az első behívóm után, hogy tizenkét évvel később is itt leszek. Mindig beletettem apait-anyait és bíztam benne, hogy legközelebb is számítanak rám. Az 59 meccs szép szám, kiváltképpen a sok sérülésemet figyelembe véve, mert összesen nagyjából négy év kimaradt" - mondta a 60. válogatottságára készülő Fiola.

A keret újonca, Szűcs Kornél arról beszélt, hogy reményei szerint minél hamarabb beilleszkedik, ezzel - mint jelezte - nem lehet gond, mert remek közösségbe került.

"Szeretnék bizonyítani. Ha játszanék, az karrierem legnagyobb lépése lenne, de nem leszek csalódott akkor sem, ha elsőre nem kapok lehetőséget" - mondta a Plymouth Argyle védője, aki elárulta, van benne drukk, de ezt természetesnek veszi.

A 23 éves futballista szerint sokat adott neki, hogy a nyáron az angol másodosztályba igazolt, mert régóta várt arra, hogy kipróbálja magát külföldön. Szerencsére - tette hozzá - egyre több játéklehetőséghez jut, ezért minden úgy alakul, ahogy tervezte.

"Wayne Rooney gratulált a meghívóhoz. Megtiszteltetés az irányítása alatt játszani" - mondta vezetőedzőjéről Szűcs, aki úgy vélte az egykori kiváló csatárban szakemberként is sok van.

A magyarok pénteken a hollandokat fogadják a Puskás Arénában, három nappal később pedig Bosznia-Hercegovinában vendégeskednek.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek