Matteo Salvini: megszületett az európai népek szövetsége, amely békét akar

Megszületett az európai népek szövetsége, amely békét akar - jelentette ki Matteo Salvini, aki a Patrióták Európáért politikusai beszédei után zárta a Liga nagygyűlését a lombardiai Pontidában vasárnap.

Matteo Salvini a “A határok védelme nem bűncselekmény” feliratú színpadon európai és nemzetközi szövetségesei beszédei és videoüzenetei után szólalt fel.

“Nem adjuk fel!”

- kiáltotta többször Salvini,

“Soha!”

- válaszolt mindannyiszor a tömeg.

A Liga vezetője, olasz miniszterelnök-helyettes kijelentette, sem ő, sem az európai patrióták nem adják fel a békére, szabadságra, nemzeti döntéshozatalra, biztonságra való törekvést.

Megemlékezett a Hamász terrorszervezet tavaly október 7-i izraeli támadása áldozatairól, és hangsúlyozta, hogy ugyanez a dátum az európai keresztények számára is jelentős az 1571-ben Lepantóban aratott győzelem miatt.

“Pontidából indul újra az európai népek szent ligája, amely békét akar”- mondta Matteo Salvini.

“A baloldal békét hangoztat, de a háborút finanszírozza, jogokat követel, de megfeledkezik kötelességéről”- mondta, és a kötelességek között sorolta fel, hogy az európai városokban biztonságban lehessen az utcákon sétálni.

Úgy vélte, az“ötven éve szavazatokat rabló”baloldal akarja, hogy az európaiak féljenek, mivel attól tart, elveszíti hatalmát.

“Miért adjunk állampolgárságot azoknak, akik utána a mi városainkban kábítószert árulnak, megerőszakolják a nőket, bűnözőkkel már így is tele vannak a börtöneink”- mondta az olasz pártvezér.

Álbékepártiaknak nevezte az európai városokban a rendőrökre támadó palesztinbarát tüntetőket, brüsszeli ökoterroristáknak azokat, akik a zöld átmenet nevében fel akarják számolni az európai mezőgazdaságot és vállalatokat.

“Azt fogják mondani, hogy itt most a rosszfiúk, a szélsőségesek, a gyűlöletkeltők tartottak találkozót, miközben mi tervekről, vízióról, jövőről, fiatalokról, családokról beszélünk”

- sorolta Salvini.

Megjegyezte, szélsőségesnek az iszlamista fundamentalizmus számít, amely“civilizációnk rákja”.

Hangoztatta, hogy Geert Wilders holland pártvezető védelem alatt él az iszlamista terroristák fenyegetései miatt, valamint“Orbán Viktor is támadás alatt áll Soros György, valamint az egyengondolkodás, az eltörlés kultúrája és a genderideológia terjesztői részéről”.

Azt mondta: őt az olasz baloldal irányította ügyészség támadja, amely hat évre börtönbe akarja zárni, mert kötelességét teljesítette, védte Olaszország határait és az olaszok biztonságát.

Pontida mezején a Liga politikusai, valamint a Patrióták Európáért küldöttségei szólaltak fel, miközben Jair Bolsonaro volt brazil elnök és Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) vezetője videoüzenetet küldött.

Bardella köszönetet mondott Orbán Viktornak, amiért a Patrióták az Európai Parlament harmadik legnagyobb pártcsoportja lett.

“Köszönjük a bátorságát, várjuk Európába, ahol továbbra is együtt védjük közös értékeinket”- mondta Bardella, arra utalva, hogy az EU soros elnökeként Magyarország kormányfője jövő héten tart beszédet.

“A Patrióták erősek: figyelnek ránk és tiszteletben tartanak”- mondta Bardella.

Felszólalt Ondrej Knotek a szlovák ANO, Petr Macinka a cseh Sobe képviseletében. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alelnöke Marlene Svarek kijelentette, azt akarja, hogy az európai fiatalok biztonságban sétáljanak Budapesten vagy nyugodtan szelfizzenek szilveszter éjszakáján a kölni dómnál,

“Nem engedhető meg, hogy Európa egyes részei megközelíthetetlenné váljanak”

- mondta.

A portugál Chega vezetője, André Ventura azt mondta, a bevándorlók“országainkba jönnek, és utána meg akarják nekünk mondani, hogyan éljünk, mi legyen a vallásunk, mit viseljenek lányaink, asszonyaink. Mi büszkék vagyunk kereszténységünkre!”.

Geert Wilders úgy vélte, az illegális bevándorlás“otthonainkba hozta a terrorizmus fenyegetését, növeli a bűnözést, az iszlamista radikalizmus uralmát akarja terjeszteni”.

Wilders hangsúlyozta, hogy Hollandia után Magyarország is az úgynevezett opt-out záradékkal kíván élni, vagyis nem csatlakozik az EU diktálta migrációs paktumhoz.

Paolo Borchia a Liga EP-frakcióvezetője kijelentette, ha Németország lezárja határait, Svédország lefaragja a menedékkérők szociális támogatását,“akkor miért Olaszország a rossz, amikor a közös európai határokat védi?”

Orbán Viktor felszólalását úgy konferálták fel, hogy“arról az emberről van szó, akitől fél a baloldal, és aki Európát egyenesbe akarja terelni”.

A magyar miniszterelnök beszéde végén olaszul az ismert olasz dal az Előre budai srácok refrénjét ismételte meg, a Liga fiataljait is üdvözölve.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek