RENDŐRSÉGI ROAD-SHOW A SZENTANNAIBAN

A Rendőrségi Road-Show során a résztvevő iskolák csapatai mérhették össze tudásukat különféle izgalmas ügyességi versenyeken, kvíz játékokon.

A csapatverseny mellett a résztvevők láthattak többek között önvédelmi-, intézkedéstaktikai-, fegyverzeti-, bűnügyi technikai-, valamint rendőrkutyás bemutatót. A program zárása eredményhirdetéssel és a díjazottak jutalmazásával zárult.

A rendőrség országjáró pályaorientációs kampánya során érkezett a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégiumba.

SZEPESI TIBOR, polgármester:
- Ebben az iskolában, amely a városnak egy meghatározó intézménye, egyfajta profilátalakításként a mezőgazdaság mellett a közbiztonsági osztályok indítása történt meg az előző években. Ez a mai rendezvény egy pályaorientációs bemutató és egyfajta verseny is a diákok számára, hiszen nagyon sokan választják szerencsére most már ezeket az osztályokat és dolgoznak, dolgoznának a jövőben is azért, hogy mi nyugodtan éljünk és ez a rend, ez a közbiztonság fenntartható legyen hosszú távon.

Országjáró road- showját három éve indította el a rendőrség annak érdekében, hogy saját utánpótlását tudja biztosítani, de azért is, hogy különféle bemutatókkal hívja fel a figyelmet a közbiztonság fontosságára.

NT KONCZ TIBOR, esperes
- Ez nekünk, az egyházban tevékenykedőknek és a rendvédelem területén tevékenykedőknek egy közös kincse. És ez olyan, mint a levegő: hogy addig, ameddig van, addig nem tudjuk, mennyire fontos. Amint elkezd szennyezett lenni, elkezd kevés lenni, akkor hirtelen rájövünk, hogy milyen kincs. Egy társadalom alapja az együttlét, a legfontosabb szervező ereje, hogyha rend van és van békesség.

Már a középiskolai képzésben is megjelent a közbiztonság. Körmenden és Miskolcon rendvédelmi technikumban lehet elsajátítani a rendőri hivatás alapjait. E két iskola is önálló standdal jelent meg a road- show karcagi állomásán csakúgy, mint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Készenléti Rendőrség.

RÁDI NORBERT, vármegyei rendőr- főkapitány:
- Az átlagostól egy kicsit azért eltérő feladatot teljesítünk. Kalandos, kihívásokkal teli, sok problémamegoldást igénylő, sok helytállást igénylő szolgálatról beszélünk. De ne felejtsük el, hogy Magyarországot, hazánkat szolgáljuk, a Magyarország közrendjét, közbiztonságát és nem utolsó sorban ott, ahol élünk, ennek a térségnek a közbiztonságáért tehetünk rendőrként. Úgy gondolom, ezt nem kell ragozni, ezt végig kell gondolni és aki ezt vállalja- igyekszem példaként állni mindenki előtt- harminc év elteltével is lehet ezt a hivatást úgy gondolom lelkiismeretesen és a haza szolgálatában teljesíteni.

A road-show keretén belül középiskolások számára közbiztonsági versenyt is rendeztek, amelyen nyolc csapat vett részt. A legjobb három helyezett tanulmányi kirándulást nyert a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra, az Országos Rendőr- főkapitányságra, illetve a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központba.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek