ISMÉT RANGOS ESEMÉNY VÁROSUNKBAN

Idén is megszavazták az év polgármesterét, az év alpolgármesterét és az év jegyzőjét. Augusztus 1. és augusztus 31. között lehetett a voksokat leadni.

Ebben az évben azok a városvezetők kaphattak szavazatot, akik a június 9-i választáskor hivatalban voltak. A díjakat városunkban adták át.

Rangos, országos rendezvénynek adott otthont a napokban a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ épülete. Mivel az előző évben városunk első embere, Szepesi Tibor nyerte Szféra Európa Kft. által létrehozott év polgármestere díjat, így ebben az évben településünkön került megrendezésre a nagyszabású esemény, melyre az ország minden pontjáról érkeztek polgármesterek, városvezetők. Minden évben internetes szavazáson voksolhatnak az emberek az év polgármesterére, az év alpolgármesterére és az év jegyzője. A rendezvényen adták át ismételten a díjakat.


Dr. Oltványi Tamás Szféra Európa Kft. ügyvezető
- 30 évvel ezelőtt hoztuk létre a városi polgármesterek randevúját. Unikális esemény. Úgy gondoltuk, hogy a polgármesterek egyszer egy esztendőben meghallgathatják a legnagyobb cégek, illetve államtitkár, miniszter beszámolóját. Találkoznak, beszélgetnek, és jó ötleteket tudnak egymásnak adni. Ez bevált, hiszen, ha nem lenne sikeres, akkor harminc év óta nem szerveznénk meg ezt az eseményt.


Kulturális műsor is színesítette a rendezvényt. Gánóczy Ferenc középiskolai tanár egy népmesét adott elő, a Karcagi Polgármesteri Hivatal Hív a Dal kórusa, a Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanáraival pedig dalokkal kedveskedett a megjelenteknek. A tavalyi rendezvénynek helyt adó Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere, Balaicz Zoltán jelképesen átadta a stafétát az idei házigazda, Karcag város polgármesterének, Szepesi Tibornak, aki ezt követően köszöntötte a megjelenteket.


Szepesi Tibor polgármester
- Egy ilyen hosszú rendezvény, ha évről-évre mindig megrendezésre kerül akkor az jelent valamit. Jelenti azt az összefogást, jelenti azt az elköteleződést melyet köszönhetünk a Szféra Európa Kft-nek, Oltványi Tamásnak és természetesen a támogatóknak, a minisztériumnak az államtitkárságnak, azoknak, akik odafigyelnek a polgármesterekre, azokra a városvezetőkre, akiket évről-évre köszönthetünk más-más településen. A rendezvényen díjak kerülnek átadásra ezzel elismerve azt a munkát, amelyet a város élén, a városvezetésben a hivatal vezetésben végeztünk, illetve végeztek önök az elmúlt években.


Dr. Dukai Miklós önkormányzatokért felelősállamtitkára rendezvényen elmondta, ennek a díjnak azért van igazán nagy jelentősége, mert egy-egy közösség tud a polgármesterére, alpolgármesterére és a jegyzőjére voksolni, és az ő szavazataik alapján kerül ki aztán a végső győztes. Ez alapján az Év Polgármestere lett Hernádi Ádám Esztergomból, az Év Alpolgármestere Szeles Szabolcs Győrből, míg az Év Jegyzője Dr. Bodnár Attila Badacsonytomajból. A díjakat, melyek Szász Endre linómetszetei voltak, államtitkár úr és Dr. Oltványi Tamás adta át.


Dr. Dukai Miklós önkormányzatokért felelősállamtitkár
- Az év polgármestere Hernádi Ádám, Esztergom megyei jogú város polgármestere lett, aki ma sajnos nem tudott itt lenni ezen a díjátadó ünnepségen. Árvízi védekezés folyik Esztergomban is, ugye az a város is egy önállóan védekező település. Én azt gondolom, hogy polgármester úr jó választás volt. Egy fiatal, lelkes, agilis emberről beszélünk, aki rendszeresen sokat dolgozik azért, hogy Esztergom folyamatosan fejlődjön. Van iparuk, van intézményhálózatuk, iskoláik, óvodáik, tehát egy nagyvárosról beszélünk, ahol sok a tennivaló, sokan laknak, sokfajta kívánsággal találkozik, de én úgy látom, hogy a körülményekhez, a lehetőségekhez képest kiválóan megoldja a polgármester úr a feladatait. Az év alpolgármestere, Szeles Szabolcs alpolgármester úr lett Győrből. Győr is egy nagy és jelentős ipari település. Gondoljunk csak arra, hogy az Audi gyár ott van a városban, de ezen kívül rengeteg minden található ott. Felsőoktatási intézménye van, oktatási intézményei, kultúrája, nagy kulturális élete van Győrnek. Alpolgármester úr is rengeteg olyan dolgot tesz, ami előre viszi a városnak az ügyét. Az év jegyzője díjat pedig dr. Bodnár Attila, Badacsonytomaj jegyzője kapta, aki szintén fiatalemberként rengeteget dolgozik a közösségéért, a Balaton-parti településeket összefogva, illetve a jegyzői munkát szervezve, rendezve. Én úgy gondolom, hogy az idei évben is nagyon jó helyre kerültek ezek a díjak, nagyon jó emberek kapták ezeket a díjakat, úgyhogy nagy köszönet azoknak, akik részt vettek ebben az internetes szavazásban.


Az ötéves önkormányzati ciklusok lezárásaként a Szféra Európa Kft. a különösen sikeresnek ítélt városokat is köszöntötte egy külön erre az alkalomra készült nagy méretű kulccsal. Veszprém, Szeged, Kecskemét, Nyíregyháza, Debrecen és Szarvas – vezetői vették át ezeket a munkájuk elismeréseként. Az eseményen számos előadást is láthattak, hallhattak a megjelentek. Wachtler Tamás, a Porsche Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója; Kántor Miklós, az MBH Bank önkormányzati üzletágvezetője; Boros Robin ESG szakértő, a Magyar Telekom Nyrt. képviselője; valamint dr. Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója is előadást tartott a rendezvényen.


Dr. Oltványi Tamás Szféra Európa Kft. ügyvezető
- A karcagi esemény olyan értelemben formabontó volt, hogy a legnagyobb magyar cégek, amelyek az esemény szponzorai is voltak, mind-mind vezetői szinten jelentek meg. Úgy gondolom, hogy nagyon hasznos előadásokkal szolgáltak, akár a banki vagy a postai területről, a telekommunikáció terén. A Porsche Hungária pedig a legújabb autókat vonultatta föl Karcagon, talán ennyi modern autót egyszerre nulla kilométerre nem nagyon lehet látni. Jövőre Esztergomban reméljük, hogy árvízmentes körülmények között fogunk találkozni.


Az év alpolgármestere díjat átvevő Szeles Szabolcs riporterünknek elmondta, hogy 30 éve részese már a győri közéletnek. Hosszú éveket dolgozott bizottsági tagként, képviselőként, és immáron négy éve alpolgármesterként segíti a városvezetés munkáját.

Szeles Szabolcs Győr alpolgármestere
- Ez egy óriási dolog, egy óriási megtiszteltetés, hogy ebben az elismerésben részesülhettem. Én azt vallom, hogy hit, alázat, tisztelet és szenvedély nélkül nem megy mindez. Én nagyon köszönöm és nagyon büszke vagyok arra, hogy a családom mindenben segít. Azt szoktam mondani, hogy feltétel nélkül szeretem a szüleimet, a feleségemet, a gyermekeimet, a hazámat és azt a várost, amelyben születtem. Győr egy csodálatos város, csodálatos értékekkel. Én azt remélem, hogy mindenkinek lesz, aki ilyenre adja a fejét valamikor egy ilyen elismerésben része. Én köszönöm szépen a polgármester úrnak, a városvezetésnek, a képviselőtestületnek, a hivatal kollégáinak, a kollégáimnak, akik ebben segítettek. Ez nem egy szakmai díj, hanem erről emberek döntöttek, szavaztak, ami azt mutatja, hogy talán az az út, amit az ember jár, az helyes.


Szepesi Tibor városunk polgármestere elmondta, ez a rendezvény egy kitűnő alkalom arra is, hogy a többi polgármesterrel, városvezetővel, megbeszéljék azokat az aktualitásokat, melyek a településüket érintik.


Szepesi Tibor polgármester
- Ez egy kimagasló rendezvény, amely minden évben lehetőséget biztosít arra, hogy egyrészt a kormányzat résztvevőivel, másrészt pedig a települések polgármestereinek részvételével egy olyan fórum kerüljön megszervezésre, ahol sok mindenről lehet beszélni, sok mindenről lehet egyeztetni. Nyilván vannak előadások, amelyek előremutatnak és utat mutatnak a következő időszakra, hónapokra, akár évekre, vagy éppen most egy teljes polgármesteri ciklusra, hiszen a következő ötéves ciklus most fog kezdődni. Másrészt pedig azokat a napi problémákat lehet felvetni, és akár kötetlen formában is a hivatalos rendezvény végén megbeszélni, amelyek egy-egy települést érdekelnek. Lehet ötleteket, és lehet olyan szakmai tanácsokat kérni idősebb polgármesterektől, nagyobb településektől, amely segítheti a munkánkat.


Az esemény végén átadták Karcagnak azt a MOON elektromos gépkocsi töltőt, amit a Porsche Hungaria ajánlott fel a városnak, a 2023-as Év Polgármestere díj elnyerésekor.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek