Szijjártó Péter szerint fontos nemzeti érdek a magyar-orosz gazdasági együttműködés fejlesztése

Nemzetgazdasági, nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai érdek a gazdasági együttműködés fejlesztése Magyarország és Oroszország között a nemzetközi szankciók által nem érintett területeken, ahogy mindenki más is ezt teszi, csak a többség leginkább titokban bizniszel az oroszokkal - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-orosz gazdasági együttműködési bizottság ülését követően arról számolt be, hogy Európában ma rendkívül nehéz idők járnak, a 2015 óta tartó migrációs válság és a 2022-ben kitört ukrajnai háború komoly kihívások elé állította a kontinenst, amelyekre nem sikerült megtalálni a helyes válaszokat.

Rámutatott, hogy a gazdasági teljesítmény helyett csak a bizonytalanság növekszik, az a korábbi modell pedig összeomlott, amely a nyugati technológiák és a keleti energiahordozók kombinációjára épült.

Ennek kapcsán figyelmeztetett a világ újbóli blokkosodásának a kockázataira is, amin hazánk a múltban sokat veszített szavai szerint.

"Mi, magyarok azt akarjuk, hogy itt a szomszédban, Ukrajnában a háború mielőbb véget érjen, mi békét akarunk" - szögezte le.

Úgy vélekedett, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók nem működnek, ráadásul az európai cégek és országok egy jelentős része bár kerülőúton, de továbbra is fenntartja a gazdasági együttműködését.

"Mi sem értünk egyet a szankciókkal, viszont mivel európai jogszabályokban jelennek meg, tiszteletben tartjuk őket természetesen" - mondta, hozzátéve, hogy a kormány akkor szokott vétózni, ha egy adott európai uniós javaslat súlyosan sértené a nemzeti érdekeket.

"Ugyanakkor a szankciók által nem érintett területeken az a célunk, hogy Magyarország és Oroszország gazdasági együttműködése fejlődjön. Ez a nemzetgazdasági érdekünk, nemzetbiztonsági érdekünk és a nemzetstratégiai érdekünk is" - hangsúlyozta.

"Itt szeretném kiábrándítani az idealistákat, mivel a helyzet az, hogy Európában mindenki ezt teszi (…) A különbség köztünk és a többiek között általában az, hogy mi őszintén és nyíltan beszélünk is erről a kérdésről" - jegyezte meg.

"Egész Európa bizniszel az oroszokkal, csak ezt elég sokan letagadják, nekünk erre nincsen szükségünk" - folytatta.

Szijjártó Péter az orosz egészségügyi miniszterrel, Mihail Murasko közös sajtóértekezletén érintette az energetikai kérdéseket is. Üdvözölte, hogy tárgyalópartnere biztosította arról, hogy Moszkva továbbra is elkötelezett a Magyarország földgáz- és kőolajellátását garantáló szerződések betartása mellett.

"Köszönetet mondtam neki azért, hogy az ellenséges nemzetközi környezet és a folyamatos támadások dacára az orosz energia-együttműködés stabilan áll a lábán" - tudatta.

Tájékoztatása szerint a Török Áramlat vezetéken idén már 5,3 milliárd köbméter földgáz érkezett, s ez szinte felér a tavalyi egész éves mennyiséggel. Kifejtette, hogy ezen szállítási útvonal jelentőségét még inkább erősíteni kívánja a kormány, hiszen ennek köszönhető az is, hogy hazánkat nem fogja érinteni az ukrajnai tranzit kiesése sem.

Bejelentette, hogy megegyeztek az MVM és a Gazprom együttműködésének további bővítéséről, hogy a magyar vállalat nagyobb szerephez juthasson a regionális gázkereskedelemben.

Kitért arra is, hogy idén 3,2 millió tonnányi kőolaj érkezett a Barátság vezetéken keresztül, és a magyar és az orosz vállalati szereplők rugalmassága lehetővé tette az ellátás biztonságának fenntartását annak ellenére is, hogy ezt veszélyeztető intézkedések születtek a közelmúltban, illetve hogy az EU "magasról tett" arra, hogy mi történik.

A paksi bővítés kapcsán arról számolt be, hogy újabb mérföldkőhöz ért a folyamat, már több mint ezren dolgoznak a helyszínen, köztük amerikai, német és francia alvállalkozók alkalmazottai is, idén pedig az első beton is a földbe kerülhet.

A miniszter nagy vállalati sikerekről tett jelentést a mezőgazdasági szektorból, miután mára egy magyar cég bekerült Oroszország öt legnagyobb takarmánygyártója közé, így a helyi takarmánypiacnak már tíz százalékát magyar vállalati forrásokból fedezik.

Emellett a nyugat-európai szállítások visszaszorulásával a magyar élőállatszállítás is rendkívül megnőtt Oroszország irányába, és előző héten újabb engedélyeket hagytak jóvá a baromfiexport bővítésére, és egy szentpétervári húsüzem fejlesztéséhez is magyar gépeket és technológiákat vásároltak.

Rámutatott, hogy a Richter stratégiai szerepet játszik Oroszországban a gyógyszerellátásban, több mint tízmillió pácienst lát el a cég az országban, ami 117 milliárd forintnyi bevételt generált.

Hozzátette, hogy megegyezés született az onkológiai és sugárterápiás együttműködés fejlesztéséről is, és megkezdődtek az egyeztetések a vektorvakcinák magyarországi gyártásáról.

Végül közölte, hogy megállapodást írtak alá a felsőoktatási együttműködésről is, így jövőre sor kerülhet az első magyar-orosz rektori konferenciára, továbbá létrejön egy magyar-orosz egyetemi szövetség, és továbbra is évi kétszáz orosz hallgató tanulhat majd ösztöndíjjal hazai egyetemeken.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek